[origo]: Interjú Tápai Szabinával 2007.11.15.


Idén decemberben sorozatban negyedik alkalommal kerül sor az E.on Kézilabda Gálára, amelynek ezúttal is a Syma-csarnok ad otthont. Az [origo], az esemény egyik médiatámogatója, Tápai Szabinával közölt interjút. A Cornexi-Alcoa irányítója az eddigi mindhárom gálán ott lehetett, és minden alkalommal nyert is valamit.

„Azon szerencsések közé tartozom, akik eddig az összes gálán ott voltak. Az első alkalom Szegeden volt, akkor az év legjobb junior játékosának járó díjat vehettem át. Másodszor a Miss Kézilabda-választás kapcsán hívtak meg, míg tavaly a Bombázók női ügyességi verseny egyik résztvevőjeként szerepeltem. Nagyon jó kezdeményezésnek tartom, mert ez egy jó buli nekünk és a közönségnek is, valamint összehozza a sportágból azokat, akik év közben talán kevesebbet találkoznak. Ráadásul lehetőség adódik a régi idők nagy játékosaival összeismerkedni, esetleg velük együtt vagy ellenük játszani.”

Akkor vegyük sorba egyenként a gálákat! Melyik miért kedves a számodra?

„Az első alkalommal, amikor átvettem az Év Junior Kézilabdázója díjat, nagyon örültem, hiszen az ember életében egy ilyen elismerés sokat jelent. Emlékszem, hogy nagyon meglepődtem, amikor kiderült, hogy pont én kaptam, hiszen sok jó játékos közül választottak ki.”

Ha már az eredményeknél tartunk, gondoltad, hogy azt követő nyáron már EHF-kupa-győztes is leszel?

„Á, dehogy! Álmaimban sem hittem volna, hogy ilyen fiatalon EHF-kupát nyerek, hiszen erre nem is mer gondolni az ember.”

(A teljes interjú itt olvasható!)

[origo]
Forrás: Presstige Média
Fotó:Bölcsföldi István Péter


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2025. január
HKSzeCsPSzoV
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP