Négy évvel ezelőtt Szabó Edina és Siti Bea Fehérvárra csábította a szülés után visszatérni készülő Balogh Beatrixot. Akkor még senki sem gondolta, hogy a kiváló jobbszélsőt majd a klub történetének legeredményesebb játékosaként fogják egyszer elbúcsúztatni. A Fehérép Alcoa FKC (korábban Cornexi) színeiben 643 gólt szerző BB nyártól Spanyolországban folytatja a pályafutását.

Hogyan emlékszel vissza a fehérvári évekre?

Nagyon jó érzésekkel tekintek az itt töltött időszakra. Örültem, amikor a szülés után Szabó Edina és Siti Bea megkérdezték, hogy tudom-e már, mi a tervem a jövőre vonatkozóan, és mihez kezdek magammal. Kaptam tőlük egy ajánlatot, amit nagy örömmel elfogadtam, elsősorban Kicsi [Siti Bea – a szerző] miatt, akivel mindig is nagyon jó volt a kapcsolatom. Szeretem, mint embert, és mint játékost is, ezért mindig imádtam vele együtt játszani. Edina is szimpatikus volt számomra, a klub elnökével, Balássi Imrével és feleségével, Deli Ritával pedig szintén régi barátságban vagyunk, hiszen Ritával a Hypóban is együtt kézilabdáztam.

Könnyen ment a visszazökkenés a játékba, a csapatba a szülés után?

Egy sérülést követően kezdtem újra játszani. Az volt a szerencsém, hogy egyből Mocsai Lajos válogatott edzőtáborában kezdtem, ahol a felépülésemet nagymértékben segítette az elvégzett sok és alapos munka. Ez segített hozzá, hogy a Cornexibe már közel százszázalékosan érkezhettem. Ezt követően pedig úgy kezdődött az évünk, ahogy elterveztük, jó hangulatban teltek a napok, és mindenki jól érezte magát a csapatban. Az első év végére pedig olyan sikert érhettünk el együtt, ami kevés ember számára adatik meg: megnyertük az EHF-kupát. És nem is akár hogyan! Az itt eltöltött négy évből azt hiszem ez volt a legemlékezetesebb mérkőzésünk. Sikerült a már akkor is nagyon jó Győrt megvernünk úgy, hogy idegenben kikaptunk hat góllal.

Az a hír járta évközben, hogy idén abbahagyod a kézilabdát, most azonban Spanyolországba kaptál ajánlatot. Hogy jött ez a döntés?

A csapat az évek alatt mindig jó közösséget alkotott, az itt eltöltött négy év pedig szép emléknek és fontos időszaknak számít az életemben. Évközben azonban már egyre többet foglalkoztam a gondolattal, hogy abbahagyom, köszönöm, de elég volt. Belefáradtam az utazgatásokba, és éreztem a testemen is, hogy már nem húszéves. Aztán jött Spanyolországból egy ajánlat, aminek –bár nehéz döntés volt – nem tudtunk ellenállni. Több szempontból is átgondoltuk, de nem tudtunk felhozni semmi ellenérvet, hogy miért ne próbálnánk meg. Egyelőre egyéves szerződést tervezünk a valenciai Saguntónál.

A csapaton belül jelenleg is több fiatalnak segítesz aktívan, tanácsokat nyújtasz. Lehet, egyszer edzőként lépsz majd a pályára?

Bár régen elképzelhetetlennek tartottam, hogy valaha edzősködjek, még az sem kizárt, hogy aktív pályafutásom befejeztével egyszer a jövőben majd gyermekekkel, fiatalokkal foglalkozzam. Ugyanis észrevettem magamon, hogy egyre inkább motivál a fiatal játékosoknak való segítségnyújtás. Jó érzés, amikor megkérdezik a véleményemet, és amikor elmondom, meg is fogadják azokat, sőt, láthatóan hasznukra is válik. Jó érzés látni, hogy tudok segíteni a tapasztalatommal. De még előtte mindenképpen szeretnénk Pannának egy kistestvért. A mikor attól is függ, hogyan érezzük magunkat Spanyolországban.

Presstige Média
Fotó: Bölcsföldi István Péter