„Összeért a csapat“ 2011.04.16.


Azari Fruzsina kitűnő teljesítményt nyújtott pénteken volt csapata ellen: az Alcoa FKC RightPhone jobbszélsője hat góllal terhelte meg a Dunaújvárosi REK kapuját. Fruzsi a jó védekezésben, Szikora Melinda védéseiben és a hatékony helyzetkihasználásban látta a korán kialakult jelentős fehérvári vezetés fő összetevőit.

„Az első félidő végén 19-10 volt javunkra, majd a szünet után tízgólosra is növeltük előnyünk. Akarva, akaratlanul egy picit kiengedtünk ezután, noha [Mihály] Attila óva intett minket ettől. Mondta, hogy nagyon kemény második félidő vár ránk, és így is lett, rendesen ránk jöttek, de azért biztosan nyertünk.“

Milyen pozitívumokat emelnél ki ma, főleg az első félidőben látottak alapján?

„Egyértelműen a védekezést. Az első félidőben kapott tíz gól nagyon jó. Kacunak [Szikora Melindának] ismét nagyon jól ment a védés, mi pedig ezekből tudtunk indulni, és be is lőttük a ziccereket.“

Komoly feladat hárult ma Rád, hiszen Erdősi Ildi és Nagy Ivett is igen gólerős játékosok...

„Igen, nagyon tartottunk tőlük, Ildi múlt héten 9 gólt lőtt a Békéscsabának. Megbeszéltük, hogy az egyik legfontosabb időben visszazárni a szélsőkkel. Hál‘ Istennek ezt sikerült jól megoldanunk. Támadásban sem volt könnyű dolgom, de kijött a lépés, és szerencsére belőttem a helyzeteimet.“

Az FKC gyors lerohanásokra épülő játéka mostanában egyre jobban működik. Mennyit gyakoroljátok ezt edzéseken?

„Minden edzésen nagyon sokat futunk, ez Attilának az egyik fő profilja. Az összes edzésünk futós, ennek köszönhető, hogy csapatunk egyik legfőbb ereje a hihetetlenül gyors lerohanásban rejlik.“

A mostani győzelemmel egy újabb nagy lépést tettetek az ötödik hely megszerzése felé. A következő játéknapon, Békéscsabán szinte be is biztosíthatjátok a középház legjobb pozícióját...

„Én nem gondolom, hogy könnyen adják az ötödik helyet, minden hátra lévő meccsen a legjobbat kell nyújtanunk. Nagyon nehéz meccs lesz, mivel idegenben játszunk, ráadásul sokat kell utaznunk, de oda is nyerni megyünk. Az alapszakaszban is nagyon szoros meccset játszottunk Békéscsabán, pedig akkor sok hiányzónk volt, például Krista Trishchuk. A védekezésen fog múlni leginkább, illetve a ziccerkihasználás hatékonyságán.“

Így a szezon végéhez közeledve, mit gondolsz, miben javult leginkább a Fehérvár az ősz óta?

„Egyértelműen összeért a csapat, a nyáron érkezettek is beépültek, valamint a fiatalokra is egyre jobban lehet számítani tétmeccseken, téthelyzetekben is.“

fkc.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2025. január
HKSzeCsPSzoV
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP