Vendégként most először lépett pályára az egy éve átadott, impozáns Audi Arénában, a nyáron Győrből Fehérvárra szerződő, Herr Orsolya. Kimondottan jól védett az első félidőben. Bravúrjaival nagyban hozzájárult, hogy a találkozó elején még vezetett a végül 32-24-es vereséget szenvedő Fehérvár KC a világ egyik legjobb csapatának otthonában. Fordulás után Herr Orsit Sipeki Flóra váltotta, aki szintén kiválóan teljesített.

„Furcsa érzések kavarogtam bennem a kezdés előtt, pedig más csapat tagjaként szerepeltem már Győrben. Igaz, nem sokszor, a pályafutásom jelentős részét az ETO-ban töltöttem, ott lettem élvonalbeli sportoló. Azzal együtt is különös volt a másik kapuba beállnom, hogy két évet Vácon védtem, egyet pedig Siófokon, majd miután a szerződéseim lejártak, mindkétszer visszatértem a Kisalföldre“ – mondja Herr Orsolya.

Az idegenben töltött szezonok után tehát mindig visszahívott a Győri ETO. Mint gondolsz, ez újra bekövetkezhet?

„Erre nem gondolok, úgy érzem, a pályafutásom ezen szakasza véget ért. Két évet írtam alá a fehérváriakhoz. Kimondottan jó döntést hoztam, amikor a nyáron ide szerződtem, még akkor is, ha az ősszel jócskán elmaradtunk a várakozástól.“

A döntésedben vélhetően szerepet játszott, hogy testvéred, Anita évek óta az FKC játékosa.

„Igen, szerettem volna ismét együtt játszani a húgommal. Voltak más ajánlataim, de egyértelmű volt, hogy Fehérvárra igazolok, amit nem is bántam meg. Anno Győrben vívtunk közösen BL-döntőt, azt elveszítettük, nekem utána kétszer megadatott, hogy győztes csapat tagja lehettem. Kimondottan pozitív volt a vasárnap esti mérkőzésen, hogy nem csak a régi csapattársak, a hazai szurkolók is szeretettel fogadtak, jól éreztem magam a csarnokban. Szerintem jól is játszottunk, az elején kimondottan, a vége előtt tíz perccel elfáradtunk, túl könnyű gólokat engedélyeztünk a vendéglátóknak. Nyolcgólos vereséget szenvedtünk, de a meccs összképe alapján úgy érzem, nem volt ekkora a differencia. Annak örülök, hogy a testvérem jól játszott, hét gólt lőtt. Súlyos, Achilles-ín sérülése volt, a műtét után sokat kihagyott, a cseleknél, irányváltoztatásoknál ismét éreznie kell, hogy stabil, terhelhető a lába. Anita lassan kezdi visszanyerni korábbi formáját.“

Említetted a csapat gyenge őszét. Mi volt a gond?

„Akadtak derbik, amikor semmi sem sikerült nekünk. A védekezésünkkel nem volt gond, nem kaptunk sok gólt, de a támadójátékunk nem állt össze, nem lőttük be a helyzeteket. Elsősorban ezen kell majd javítanunk.“

Mit vársz a tavaszi idénytől?

„Azt, hogy ott leszünk az első hatban, ami azt jelenti, hogy az új lebonyolítási forma szerint – ha mondjuk hatodik helyen zárunk – az alapszakasz harmadikjával találkozhatunk a négy közé jutásért. Két mérkőzésen dől el a továbbjutás kérdése. Ahogy a csapattól, magamtól is jobb teljesítményt várok a tavasszal. Soha nem vagyok tökéletesen elégedett. Minden mérkőzésre ugyanúgy készülök, a hazai bajnokság 12. helyezettje ellen is, mint mondjuk a BL-fináléra. Fehérváron Sipeki Flórával nagyon jól kiegészítjük egymást, mondhatni, jó munkatársak vagyunk. Nekem jól ment Győrben az első félidőben, fordulás után ő állt a kapuba, s mutatott be bravúrokat. Jó döntés volt a vezetőedző, Bakó Botond részéről, hogy mindenkinek lehetőséget adott, hogy egy nagyon szép arénában, remek légkörben bizonyíthasson. Mindenki átélhette, milyen egy igazi sztárcsapat ellen, idegenben pályára lépni.“

A decemberi, dániai vb-re nem utazhattál. Megviselt, hogy nem kerültél a keretbe?

„Az igazság az, egyáltalán nem voltam meglepve. Fiatalítás zajlik, én pedig már elmúltam 31 éves.“

Ez egy kapusnál egyáltalán nem vészes kor.

„Én is így vagyok vele, de elfogadtam a kapitány döntését. 2005 óta minden világversenyen jelen voltam, az első években Pálinger Katalin mögött, utána én voltam az első számú kapus. A tavalyi Eb-n már a harmadik helyre szorultam, Kiss Éva és Bíró Blanka mögé, ezúttal Janurik Kinga volt a válogatott harmadik számú portása. A tévén néztem a világbajnokságot, természetesen nagyon szurkoltam a lányoknak. Nem tudni, ki lesz az új szakvezető, ha meghív, számít rám, örömmel jövök újra.“

Horog László
Fotó: Horváth Gyula