Kodó: Vereség szép hajrával 2007.11.11.


Negyedórán keresztül felváltva vezettek a csapatok, de ezt követően érvényesült a papírforma, és a Marcali legyőzte a Kodolányi-Cornexi-Alcoát. Az ötvenedik percben tíz góllal is vezettek a vendégek, de a Cornexi utánpótlás-játékosai szép hajrával öt gólra zárkóztak fel a meccs végére. A Kodó legeredményesebb játékosa a nyolc találatig jutó Zsigmond Vivien volt.

NBI/B, 9. forduló:
Kodolányi-Cornexi-Alcoa II. – Marcali VSZSE 30-35 (13-17)
Köfém Sportcsarnok
 
Kodó: Pácz és Trimmel (kapusok), Zsigmond 8 (1), Kiss 6, Németh 6, Emberovics 3, Kaszás 3, Bízik 2, Kocsis 1, Lelkes 1, Vajda, Fekete, Kapási, Kerekes. Edző: Mihály Attila.

Mihály Attila, a Cornexi utánpótlás-edzője:

„Az első félidőben az ellenfél nyitott védekezésével széttördelte a támadásainkat, azonban védekezésünk és kapusteljesítményünk elfogadható volt, ennek köszönhetően szorossá tudtuk tenni ezt a játékrészt. A második félidő elején több technikai hibát  vétettünk, így a vendégek elhúztak. Csak a mérkőzés hajrájában tudtunk gyors lerohanásból gólokat szerezni, de ez mindössze a szépítésre volt elegendő. Csapatom játéktempójával elégedett voltam, de hibáinkból tanulnunk kell.”

cornexikezilabda.hu
Fotó: V-Man


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2025. február
HKSzeCsPSzoV
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 1 2
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP