A higgadtabb játék győzelemhez vezetett 2012.10.28.


A Fehérvár KC nem a legjobb előjelekkel látogatott pénteken Debrecenbe, de a Siófok elleni hazai vereség okozta csalódottságot és Triscsuk Krisztina kiválását is sikerült félretennie Pål Oldrup Jensen csapatának. Az FKC vezetőedzőjét a siker összetevőiről kérdeztük: a felkészülésről, a második félidei fordításról és a jó egyéni teljesítményekről.

Miként tudott a csapat a múlt heti fájó vereség és Triscsuk Krisztina sérülése ellenére ilyen teljesítménnyel erőrukkolni?

„A csapat szorgalmasan dolgozott egész héten; a játékosok sokat javultak a pozitív szemléletet és az edzések intenzitását illetően. [Siti] Beával mi is kiigazításokat hajtottunk végre az edzéstervben és annak kivitelezésében. Meggyőződésem, hogy mindezen tényezők együttese révén jobbak tudtunk lenni a meccsen, és ez segített bennünket abban, hogy értékes győzelmet arassunk Debrecenben.“

Az FKC háromgólos hátrányt dolgozott le a második félidőben. Mik voltak a  legfontosabb összetevői az eredmény megfordításának?

„Úgy gondolom, a döntő mozzanat az volt, hogy végig csapatként játszottunk; harcosak voltunk a védekezésben, a fejünk viszonylag tiszta maradt a támadásban, és Eszti [Siti Eszter] nagyszerű munkát végzett a támadások irányításában és a csapat megfelelő üzenetekkel történő ellátásában. Kacu [Szikora Melinda] mindkét félidőben számos hétméterest hárított, ami természetesen szintén nagy segítségünkre volt. A korábbi meccsekhez képest higgadtabb fejünknek köszönhetően ezúttal fegyelmezettebben játszottunk – ez vezetett végül győzelemre.“

Németh Kriszta először kapott helyet a kezdő csapatban ebben a szezonban. Milyennek értékeled a fejlődését? Mennyire voltál elégedett a többiek teljesítményével?

„Németh Kriszta sokat fejlődött. Kifejezetten jó munkát végzett a védelemben hármas védőként [Emberovics] Mírával együtt. Kriszta néha küszködött egy kicsit támadásban, különösen a védőktől megfelelő távolság megtalálásában. Jó keze van, de erőben, gyorsaságban és állóképességben fejlődnie kell. Ez a fejlődés be is fog következni, ha továbbra is megcsinálja azt a különmunkát, amit az elmúlt időszakban végzett.

Esztit, Kacut és Mírát említettem, de [Azari] Fruzsi, [Horváth] Betti és [Vaszari] Virág is jó meccset játszott a Debrecen ellen, ahogy Pumi [Tamara Tilinger] is, aki szintén jó volt, különösen amíg ki nem fogták emberfogással, illetve a hétméteresek értékesítésében.“


How was the team able to bounce back after a painful loss at home plus the injury of Krisztina Triscsuk?

„The team worked hard during the whole week; they have improved a lot regarding pozitív attitude and intensity in the training. Bea [Assistant Coach Bea Siti] and I also did some small adjustments in the plan and in how to execute every training. I believe that the combination of all this details made us better for this match and helped us to achive a valuable victory against Debrecen.“

FKC managed to turn around the score from three goals down in the second part. What were the key factors of it?

„I think that the key momentum was that we played as a team the whole way; we fought in defense, kept our head relatively clear in attack and Eszti [Eszter Siti] did a really good job with controlling attacking play and give the right messages to the team. Kacu [Melinda Szikora] also saved a lot of 7-meter-shots in both halves and that helped us a lot of course, too. We kept our head more clear than in previous matches leading to better discipline – that gave us the the victory in the end.“

Kriszta Németh got a place in the starting line-up for the first time this season. How do you see her development? How satisfied were you with the performance of the others?

„Kriszta Németh has improved a lot. She did a really good job for us in defense as number 3 together with Míra [Emberovics]. Kriszta struggled a little bit in attack, especially with finding the distance to defense. She has a good arm, but still needs to develop some power, speed and endurance. However, this will come, if she continues to do the extra work she has been doing recently.

I have already mentioned Eszti, Kacu and Míra, but Fruzsi [Azari], Betti [Horváth] and Virág [Vaszari] also did a good match against Debrecen – as well as Pumi [Tamara Tilinger], who did also well especially before they started to mark him and with shooting the 7-meters.“

fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2025. február
HKSzeCsPSzoV
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 1 2
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP