Elégedett az idei tavasszal 2016.06.04.


Együttesünk hullámvasúton ült a nemrég befejeződött szezonban, a vége azonban jól alakult, a kupában a negyedik, a bajnokságban a hatodik helyen zártunk. Ami lényeges, sőt, alighanem a legfontosabb: ősszel indulunk a nemzetközi porondon.

Február utolsó napján vette át a nyolcadik helyen tanyázó FKC irányítását Deli Rita. A korábbi Európa-válogatott kézilabdázó számára nem volt ismeretlen a közeg, hiszen hosszú évek óta szakmai igazgatójaként tevékenykedett, valamint irányította klubunk junior és ificsapatát. Ám felnőtt együttes kispadjára most ült először.

Az NBI-ben a hatodik, a hazai kupában negyedik helyen végeztek, kiléphettek a nemzetközi porondra. Elégedett vagy?

„Amikor felkértek a csapat irányítására, nehéz helyzetben voltunk. Nem csak a tabellán elfoglalt hely okán, az eredménytelenség miatt lelkileg is padlón levő játékosokkal kezdtem a munkát. Komoly meccsek vártak ránk, az volt a legfontosabb, hogy a nyolcadik helyet megszerezzük, tehát ne alsóházban csatázzunk a végjátékban. Sikerült.“

Győzelemmel mutatkoztál be a Siófok ellen, ez meghatározta a folytatást.

„Fontos volt az a győzelem, ami kiváló játékkal össze is jött. A siker a következő meccsekre erőt és hitet adott a lányoknak, az Érd, a Ferencváros, a Békéscsaba várt még ránk az alapszakaszban. Az első két gárda ellen nem sikerült nyerni, de azzal, hogy a viharsarkiakat megvertük, a nyolcadik helyen bejutottunk a rájátszásba, ahol a Győrrel találkoztunk. Előzőleg, az alapszakasz utolsó meccsén a Fradit kellett volna megvernünk a hatodik helyhez, hogy a folytatásban az ETO-t elkerüljük. Kikaptunk az FTC-től, majd a negyeddöntőben a Győrtől. Utóbbi csatát is komolyan a lányok, nem volt mindegy, milyen vereségeket szenvedünk, helyt álltunk. volt tartása a csapatnak.“

Jött a Siófok, akiket gond nélkül legyőztetek, így az ötödik helyért játszhattatok.

„Idegenben egy góllal kaptunk ki, otthon magabiztosan győztünk, jobbak voltunk. Pedig a balatoniaknak is nagyon fontos volt a győzelem, megítélés és az őszi kupaszereplés miatt. A Vác-Dunaújváros győztesével vívtunk ötödik helyért. Jobb volt a Kohász, már az első meccsen eldőlt, ki végez előbb, de fontos volt, hogy a visszavágón győztesen hagyjuk el a pályát. Remek meccsen nyertünk 28-27-re. A tavaszi produkciónkkal elégedett vagyok, úgy gondolom, az előzmények után kihoztuk a szezonból a maximumot. A kupa elődöntőjében is volt esélyünk az Érd ellen, két góllal kikaptunk.“

Egyénileg kivel vagy elégedett és kitől vártál többet?

„Mindenkinek voltak jobb és rosszabb meccsei. Mayer Szabina mindenképpen dicséretet érdemel, stabil teljesítményt nyújtott, Herr Orsi és a másik kapus, Sipeki Flóra jól kiegészítette egymást, utóbbi az utolsó, Kohász elleni meccsen, csereként védett szenzációsan. Bandelier az idényben kiegyensúlyozott volt, Kazai pedig az utolsó meccseken megmutatta, mire is képes. Ishitatéval és a szezon közben érkező Gjorgjijevskával is elégedett vagyok.“

Jövő ilyenkor milyen helyezéssel lennél elégedett?

„Minden szezon kezdésekor a négy közé jutást fogalmazzuk meg, most nem szeretnék elkiabálni semmit. Sok függ az igazolásoktól, a felkészüléstől és attól, hogy a riválisok miként erősítenek. Kiélezett a bajnokság, apróságok döntenek. Jövőre nem lesz rájátszás, az alapszakaszt követően bajnokot hirdetnek.“

Horog László
Fotó: Horváth Gyula


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2025. február
HKSzeCsPSzoV
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 1 2
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP