Ifik: Gyenge második félidő 2007.09.09.


A második félidő elején négy góllal is vezetett a Cornexi-Alcoa ifjúsági csapata a Vasas ellen, a 41. percben már egyenlő volt az állás, végül pedig 31-25-re a vendégek nyerték a mérkőzést. A Cornexinek ez volt az első veresége az idei bajnokságban. A csapat legeredményesebb játékosa, Kiss Adrienn tizenkét gólt szerzett.

A második játékrész 7. és 22. perce között a Vasas tizenhárom góljára mindössze kettővel válaszoltunk.

NBI ifjúsági bajnokság, 3. forduló:
Cornexi-Alcoa-Auto-Bahn – Vasas SC 25-31 (14-12)
Köfém Sportcsarnok

Cornexi: Pácz V. és Trimmel (kapusok), Kiss A. 12 (8), Bízik 3, Kapási 3, Lévai 3, Varga 2, Németh 1, Pácz L. 1, Fekete, Lelkes, Rajcsányi, Seemann, Zsigmond. Edző: Mihály Attila.

Mihály Attila, a Cornexi utánpótlás-edzője:

„A negyvenedik percig a csapat betartotta a megbeszélt taktikai utasításokat, gyors tempóban támadtak, és igyekeztek sok ütközéssel széttördelni a vendégek játékát. Ezután azonban elvesztettük a ritmust, rengeteg egyéni és csapathibát vétettünk. Ellenfelünk ezeket kihasználta, ráadásul a hajrában sem tudtunk újítani.”

cornexikezilabda.hu
Fotó: V-Man


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2025. április
HKSzeCsPSzoV
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP