Edzői nyilatkozatok 2010.09.05.


Mátéfi Eszter véleménye szerint sokat erősödött az FKC a két új játékosával és Kristina Trishchuk felépülésével, míg a saját csapata – elsősorban a védekezés és a kapusteljesítmény tekintetében – csalódást okozott a számára. Mihály Attila dicsérte játékosait, hogy a bajnoki rajton ki tudták javítani a felkészülési meccseken elkövetett hibáikat.

Mátéfi Eszter, a Békéscsabai ENKSE vezetőedzője:

„Én is itt állok csodálkozva. Öt védett labda volt összesen kapusaink neve mellett – tavaly ennyi gólt két mérkőzésen kaptunk összesen. Az is nagy gond volt, hogy rendre lefelé lőttünk, holott megbeszéltük, hogy felfelé kell lőnünk, de elsősorban a 38 kapott gól az, ami mindent eldöntött. Ennyivel nem hogy meccset nem lehet nyerni, de még csak szoros eredmény sem érhető el.“

Okozott meglepetést a Fehérvár?

„Igen. Úgy gondolom, az új igazolásaik mindenképp komoly erősítést jelentenek nekik, nagyon jól képzett játékosokról van szó. Nem véletlen, hogy korábban Vashchuk az Oltchim Valceánál szerepelt, míg Amorim szintén kiváló átlövő. Trishchuk visszatérése is meghatározó, nagyon nagy erőssége az FKC-nak. Nagyon motivált volt a Fehérvár, amit az én csapatomról nem mondhatok el. Sikertelenek voltak a támadás befejezéseink, az ellenfelünk pedig sorra lőtte a gólokat, ezzel felhoztuk a fehérvári csapatot, akik nagyon belelkesedtek, nagyon motiváltan kézilabdáztak ma este.“

Lesz komolyabb következménye a mai eredménynek?

„Meg kell néznünk a mérkőzést, bár nagyon sűrű a programunk. Szerdán a Debrecent fogadjuk, majd a Fradihoz megyünk, és utána a Vác jön hozzánk – tehát sok időnk nincs keseregni. Remélem, hogy fel tudunk állni ebből a súlyos vereségből. Korábban ilyen nem igazán volt ránk jellemző, a győri meccseink kivételével ilyen arányú vereséget nem szoktunk szenvedni. Mindenképp átbeszéljük a látottakat, de aztán megyünk tovább.“


Mihály Attila, az Alcoa FKC RightPhone vezetőedzője:

„Igen hosszú felkészülésünk volt, és a felkészülési meccseinken nem tudtunk húsz percnél többet koncentráltan játszani. Nagyon örülök neki, hogy ilyen jól sikerült az időzítés, és pont az első bajnokin sikerült fegyelmezetten védekeznünk és támadnunk hatvan percen keresztül. Ez azért is nagyon fontos, mert saját magunknak adhatunk ezzel önbizalmat.“

A Békéscsaba a tavalyi idényben mindössze háromszor kapott 30-nál több gólt egy meccsen. Mitől volt ma ennyire erős az FKC támadása?

„Nagyon jó egyéni teljesítmények voltak a csapatban, és koncentráltan játszottak végig a lányok, szinte mindig jó megoldásokat választva.“

A csapat elsőszámú kapusa, Szikora Melinda ma még csak a lelátóról nézhette társait sérülése miatt. Mennyire voltál elégedett Trimmel Brigivel?

„Abszolút megbízható teljesítményt nyújtott, és elmondhatjuk: jó hogy van két jó kapusunk!“

Veszélyes lehet ez a mostani eredmény a szerdai, Siófok elleni meccsre nézve?

„Bízom benne, hogy a fegyelmezettséget át tudjuk menteni, és bízom a csapategységben, illetve abban, hogy mindig lesz valaki, aki ki tudja rántani a csapatot az esetleges hullámvölgyekből.“

Mennyire voltál elégedett az új és visszatérő játékosok teljesítményével?

„Nagy kérdőjel volt, hogy mit fognak nyújtani, hiszen a csapat építése nem fejeződött be. Krista Trishchuk érzésem szerint már közel 100%-os. Ana Amorim támadójátékában és Olga Vashchuk játékában olykor látszott, hogy nem ismerik még eléggé a társak gondolatát, de látszott az is, hogy az egyéni kvalitásukkal képesek áthidalni ezt a problémát. Idővel, ahogy beépülnek, még erősebbek leszünk velük!“

fkc.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2026. szeptember
HKSzeCsPSzoV
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP