Allergológusnál és BEMER-ágyon 2008.02.20.


December elején a honlapunkon megjelent interjúban Sugár Tímeának a kapusiskolájára vonatkozó elképzeléseit ismerhettük meg. Ezúttal arról érdeklődtünk a Fehérép Alcoa FKC kapusedzőjénél, hogy melyeket sikerült megvalósítania az eltervezett lépések közül. A csoport programjáról a jövőben is igyekszünk majd rendszeresen beszámolni.

„Mint arról már korábban beszéltünk, a kapusprogramom több állomásból áll. Az első Kocs Mihálynál egy teljes fizikális felmérés volt a Galileo gépen, melynek adataiból megtudtuk pontosan hol, milyen pontokon kell javítani a játékosok fizikai paraméterein.

Ezt követően Dr. Czakó Annamária allergológushoz mentünk el, hogy egy teljes szervezeti felmérés keretein belül megtudjuk, milyen állapotban van a gyerekek szervezete, mennyi méreganyag van bennük, és pontosan milyen táplálkozási változásokat kell eszközölnünk ahhoz, hogy egészséges emberekké váljanak. Sajnos itt elég rossz eredmények jöttek ki. Azonban nem vállaltuk be az erős diétát, hiszen fontos a tanulmányi időszak alatt a jó koncentráló képesség megléte, ezért inkább egy egészséges táplálkozási rendet állítottunk össze; megmondtuk, melyek azok az ételek, melyeket ehetnek, és melyeket kell teljes mértékben elhagyniuk. Ennek alapján próbálnak most táplálkozni a kapusaim. Aztán Annamáriával kialakítunk majd egy személyre szabott nyári diétát is. Célunk, hogy a következő szezonban ezen a területen is folyamatos javulást érjünk el.

A harmadik lépés a BEMER 3000 alkalmazása, mely technológia az én időmben még ismeretlen volt. Úgy gondoltam, hogy ha megadatik ez a lehetőség a felnőtt csapatnak, akkor ne maradjon ki az ifjúság sem ennek az alkalmazásából. Manapság nagyon ritka az önzetlen segítség, ezért ezúton is nagyon köszönjük Bíró Lászlónak és Cserny Csabának a segítségét, amit nekünk nyújtanak. Ez a szerkezet kiválóan alkalmas arra, hogy a kapuspalántáknál egy állapotjavulást érjünk el, illetve a sérüléseket megelőzzük. A játékosok így kevésbé lesznek betegek, jobb lesz az anyagcseréjük, koncentráló képességük, és erősebbé válik az immunrendszerük.

Fontos volt számomra, hogy a programban alternatívát nyújtsak a kapusaimnak egy jobb életszínvonal elérésére, megélésére, hogy megismerjék azokat az utakat, melyek révén jobbá tehetik életüket. Úgy látom, a gyerekek és a szülők is sokkal nyitottabbá váltak ez ügyben, hiszen hiteles személyektől kapják az információkat, tapasztalatokat, ezért vevők az új dolgokra.

Az ismerkedés első fázisában vagyunk a hét kiskapusommal, akikkel átbeszéltük ennek a készüléknek a működését, előnyeit, és megnéztünk egy bemutató DVD-t is. Bíró Laciék aztán egy előadás keretein belül meséltek tapasztalataikról, majd a lányok kezelésnek alávetve magukat saját bőrükön is megtapasztalhatták, hogy milyen változásokat érezhetnek. Az iskola és az edzések közötti időben jelenleg az Agárdi Gyógyfürdőben vehetik igénybe ezt a szolgáltatást, illetve Csaba és Laci gyakran a csapathoz is eljönnek a csarnokunkba a gépekkel. Rövidesen Fehérváron is elérhető lesz ez a rendszeres kezelés, így heti kettő-három kezeléssel igen pozitív hatást érhetünk majd el.” – mesélte Sugár Tímea.


Cserny Csaba és Bíró László BEMER 3000 terapeutákat a gyógyászati eszközükről és a kezelések hatásairól kérdeztük:

„Az együttműködésünk a Fehérép Alcoa FKC kézilabda csapatával Tápai Szabina sérülésére vezethető vissza, melyet követően úgy gondoltuk, hogy felajánljuk a lányoknak a BEMER 3000-es (Bio-Elektro-Mágneses-Energia-Reguláció) készülékünket, ezzel segítve a sportolók gyógyulását, illetve regenerálódását.

Ez a harmadik évezred gyógymódjának tekinthető, ugyanis a vérkeringés paramétereit javítja húsz százalékkal, ezáltal a szervezeten belüli öngyógyító mechanizmusok működését segítik. Versenyek előtti felkészüléshez, illetve sérülések kezelésére, rehabilitációra egyaránt sikeresen alkalmazható. Tíz éve létezik ez a készülék, Magyarországon ötödik éve van jelen, és egyre több sportoló és csapat figyel fel rá. Egyéni sportolók közül már többen rendszeresen alkalmazzák a BEMER 3000-et, például Cseh Laci úszó. A Fehérép csapatán kívül a Pick-Szeged kézilabdacsapatát, a soproni női kosárlabda-csapatot vagy a zalaegerszegi futballcsapatot említhetnénk meg. A sérülés gyógyulását akár harminc százalékkal is felgyorsíthatja, legyen szó csont, izületi vagy izomsérülésekről, bevérzésekről, mindegyikhez kivétel és ellenjavallat nélkül alkalmazható. De nem csak sérülések esetén ajánlott kezelési mód.

A készülékben lévő mágnestekercsek segítségével teljes testes kezeléseket végzünk, így verseny előtt ez a sportolóknál egy passzív bemelegítést is jelent. Megad egy olyan alapkeringést a szervezetnek, aminek következtében nem történik olyan savasodás, amely izomlázhoz vezet. Ennek következtében a sportolók sokkal jobban viselik a terheléseket.

Teljesen egészséges emberek számára is pozitív hatással van, hiszen az emberi szervezeten belüli energiákat szabályozza. Egyre többen fordulnak ennek a gyógymódnak az irányába, hiszen semmiféle kemikália, doppingszer nem kerül be az ember szervezetébe, mégis egy jobb működést érhetünk el.”

Képek: 1 2 3

Presstige Média


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. május
HKSzeCsPSzoV
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP