Győzelem a Ljubljana ellen! 2008.08.29.


Pénteki második meccsén kétgólos győzelmet aratott a Fehérép Alcoa FKC a Krim Ljubljana ellen a kaproncai tornán. A fehérváriak hatékony védekezésüknek köszönhetően 16-12-vel zárták az első félidőt, de előnyüket gyorsan leadták a második játékrész elején. Az izgalmas végjátékban 30-29-nél vette újra át a vezetést a Fehérép, és végül 32-30 nyerte a találkozót.


A Josip Samarija Bepo Emléktorna péntek délelőtti két vesztesének csatájában 5-5-ig fej-fej mellet haladtak a csapatok. Ekkor a Fehérép folyamatosan elhúzott ellenfelétől, és négygólos vezetéssel zárta az első harminc percet. Kristina Trishchuk ezúttal is élen járt a gólgyártásban: a tizenhat fehérvári gólból egymaga nyolcat szerzett. Emellett Sladjana Djeric is kitűnően védett.

A második félidő első öt percében a fehérváriak gyorsan eltékozolták az előnyüket, és a meccs hajrájáig többnyire a szlovén bajnok vezetett; sőt egy szerencsétlen mozdulatnál Trishchuk is megsérült a játékrész derekán, és Sótonyi László elővigyázatosságból már nem is küldte vissza a pályára. Az orosz átlövő helyére beálló Emberovics Míra azonban jól helyettesítette csapattársát, Kovács Angéla 29-29-nél nagyon fontos gólt szerzett, és az utolsó hét-nyolc percre beálló Szikora Melinda kapuját mindössze egyszer tudta bevenni a Krim. A 32-30-as végeredményt Laima Bernataviciute állította be az utolsó másodpercekben.


Fehérép Alcoa FKC – Krim Ljubljana 32-30 (16-12)
Koprivnica, 200 néző
Vezette: Ladic, Sokol (CRO)

FKC: Djeric és Szikora (kapusok), Trishchuk 11 (3), Bernataviciute 5, Emberovics 4, Siti 4, Vaszari 3, Kovács 2, Nikolic 2, Kamper 1, Lévai, Vijunaite. Vezetőedző: Sótonyi László.

Krim: Triffa és Stefanisin (kapusok), Lekic 6 (2), Hrnjic 5, Cerar 4, Damjanovic 3, Mavsar 3, Oven 3, Argenti 2, Golubic 2, Mörtel 2, Vergeliuk 2, Irman 1, Gregorc, Varlec, Vidic. Vezetőedző: Marta Bon.

Hétméteresek: 3/3; 2/4 (Vidic kettőt hagyott ki)
Kiállítás: 6 perc; 4 perc

fkc.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. június
HKSzeCsPSzoV
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP