Aki megelégszik, az megáll 2009.01.18.


A szomszédvárak tizenhárom gólos fehérvári győzelemmel végződött csatája után készítettünk rövid interjút Sótonyi Lászlóval és Imre Vilmossal. A Fehérép Alcoa FKC vezetőedzője megemlítette a csapat játékában mutatkozó, az előrelépésre utaló jeleket; dunaújvárosi kollégája ígérete tett arra, hogy utolsóként fogja elhagyni a hajót, de reméli, hogy erre nem lesz majd szükség…

Sótonyi László, a Fehérép Alcoa FKC vezetőedzője:

Ezentúl mindig Csákváron fogtok készülni a mérkőzésekre?

„Természetesen az anyagi lehetőségeink végesek, ám azt mindenképpen elmondhatjuk, hogy az összetartások eddig maximálisan beváltották a hozzájuk fűzött reményeinket. Nagyon jó ötlet volt a vezetőség részéről ehhez az eszközhöz nyúlni. Az biztos, hogy jövő héten is egy nappal korábban elutazunk Békéscsabára, mert ez a mérkőzés is igazi vízválasztó lesz számunkra.”

A Dunaferrnél közismerten súlyos anyagi gondok adódtak. Ez mennyit von le a mai siker értékéből?

„Ahogy a mérkőzés előtt is elmondtam, nekünk csak a saját játékunkkal kellett foglalkoznunk. Tény, hogy az újvárosiakon meglátszanak ennek a viszontagságos időszaknak a hatásai, ám a mi játékunkat nézve elmondhatjuk, hogy újra előre tudtunk lépni. Ezen a nyomvonalon szeretnénk továbbhaladni a tavasz során.”

Ezek szerint elégedett csapatod mai teljesítményével...

„Nagyon örülök a győzelemnek, de természetesen mindig van, és mindig lesz is javítanivaló. Aki megelégszik, az meg is áll egyben. Összességében jól védekeztünk, de kaptunk néhány elkerülhető gólt, amire direkt felkészültünk. Bevallom, én maximalista ember vagyok. A hozzáállás, a motiváltság nagyon példás volt. Tetszett, hogy a csapat újra együtt volt, valamint a kapusteljesítményünkre sem lehetett panasz. Úgy gondolom, ez a minimum; ha tovább tudunk javulni, akkor nincs félnivalónk!”

A Békéscsaba ellen mi várható?

„A mainál lényegesen nehezebb dolgunk lesz; idegenben mindig nehezebb nyerni. A játékvezetői felfogás is nagyban meghatározhatja majd a mérkőzés alakulását, harcosságban mindenképpen fel kell vennünk a versenyt velük.”


Imre Vilmos
, a Dunaferr vezetőedzője:

Mit lehet egy ilyen mérkőzés után mondani a játékosoknak?

„Megköszöntem nekik a munkájukat. Aki fizetés nélkül így kitart, edzéseken és meccseken is ilyen tisztességesen dolgozik, azokat a játékosokat nem szabad bántani. Erről a helyzetről a legkevésbé ők tehetnek.”

Meddig lehet a munkát ilyen feltételek mellett is folytatni?

„Amíg a játékosaim kitartanak, addig nekem is kötelező. Ameddig úgy látom, hogy van értelme, és a vezetők tudnak olyan ígéretet tenni, ami alapján érdemes folytatni, addig mi ezt folytatni fogjuk. Én a csapat edzőjeként azt tudom ígérni, hogy utolsóként fogom elhagyni a hajót, de reméljük, erre nem kerül sor. Azt látni kell, hogy jelenleg már a 24. órának is a legvégén járunk...”

Voltak pozitívumai a mai mérkőzésnek?

„Nagyon kevés; szakmailag rendkívül nehéz értékelnem ezt a meccset. Várható volt, hogy előbb-utóbb a játékunkra is kihat ez a helyzet, ami a csapat körül tapasztalható. Sajnos ma nem tudtunk jól kézilabdázni.”

fkc.hu
Fotó: V-Man


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. május
HKSzeCsPSzoV
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP