Sokként érte a hír pénteken a Fehérép Alcoa FKC csapatát, hogy a huzamosabb ideje mellhártyagyulladással küszködő Kovács Angélánál tüdőembóliát diagnosztizáltak. A 22 éves jobbszélsőt azóta kórházban kezelik, és még néhány napig szigorúan ágyban kell maradnia. Angi szerencsére egyre jobban van, és készségesen adott nyilatkozatot a kórteremből.
Hogyan derült ki, hogy baj van?
„Már régen fel kellett volna gyógyulnom a mellhártyagyulladásomból, ám csak nem akartak elmúlni a tünetek. Anyukámmal úgy gondoltuk, nem várhatunk tovább, mindenképpen lépnünk kell, ezért felkerestünk egy tüdőgyógyászt, aki a leleteimet látva vizsgálatokra küldött. Ezek eredménye nem lett jó, majd a CT és MR is kimutatta a problémákat. Tulajdonképpen nagyon gyorsan történt minden, egy hét alatt derült fény az egészre.
Igazából annyira nem éreztem mindennapjaimban a betegséget, és az orvosok nem kis meglepetéssel nyugtázták azt is, hogy saját lábon jöttem be a kórházba. Nagy szerencse, hogy ilyen korán felfedezték, mert sokkal nagyobb baj is történhetett volna. Csütörtök este jöttem be a sürgésségire, ahol azonnal ágyba fektettek, és rögvest megkezdődtek a kezeléseim. Jelenleg a kardiológián vagyok, és kapom a véralvadásgátlót; pozitívan gondolkodom, és remélem a legjobbakat. Mindenképpen a teljes felgyógyulás az elvárásom önmagammal szemben.”
Mennyire ijedtél meg, amikor kiderült, hogy ilyen súlyos betegséged van?
„Nem tudom szavakkal elmondani… Amikor visszahívtak a CT-ből, azt már tudtam, hogy ez nem jelenthet jót.”
Mivel bíztatnak az orvosok?
„Azt mondják, teljesen fel lehet ebből épülni. Jelenleg is keressük a betegség kialakulásának okait. Az embólia a bal alsó tüdőlebenyemet érinti, ami tulajdonképpen a jobbik lehetőség. Pillanatnyilag szigorúan ágyban kell maradnom, nehogy további problémák adódjanak.”
Mennyi ideig leszel várhatóan a fehérvári kórház lakója?
„A kezelőorvosommal holnap fogok beszélni. Az biztos, hogy még legalább három-négy napig ágyban kell maradnom, de remélem, egy hét múlva már sokkal jobban leszek, és akkor talán hazamehetek majd.”
Gondolom, sokan megkerestek, hogy segítsék átvészelni ezeket a nehéz napokat…
„Igen, rengetegen bíztatnak. Rokonok, távoli ismerősök, volt és jelenlegi csapattársaim egyaránt jelezték, hogy velem vannak.”
Az internetes fórumozók is nagyon szeretnek, és mielőbb visszavárnak Téged a pályára!
„Nagyon szépen köszönöm!”
Tegnap a csapattársaid érted is küzdve legyőzték a DVSC-t. Tudtad valahogy követni az eseményeket?
„Sajnos itt a kórházban nincs WiFi, nekem pedig nincs mobil-internetem, ezért a család segítségével, telefonon keresztül élőben hallgattam, izgultam végig a HunNet közvetítését. Nagyon örülök, hogy nyertünk; ügyesek voltak a csajok! Küldtem is nekik utána egy csomó gratuláló üzenetet.”
Sok kitartást és mielőbbi gyógyulást kívánunk Neked!
„Köszönöm, és megígérem, hogy meg fogok gyógyulni!”
fkc.hu Fotó: V-Man |