Emlékezetes mérkőzések 2009.03.05.


A Vác ellen szerezte felnőtt NBI-es pályafutása első három gólját, majd Mohácson a Pécs elleni is eredményes volt Bízik Boglárka, a Fehérép Alcoa FKC irányítója. A szlovákiai Naszvadról származó 19 éves játékost a pályafutásának e mérföldkövéről és a neves kézilabdázók sorát adó felvidéki településről is kérdeztük.

Múlt héten a Vác ellen megszerezted első góljaidat a felnőtt bajnokságban. Nagyon bátran játszottál!

„Köszönöm, nagyon jó érzés volt, hogy pályára léphettem. Bizonyítani szerettem volna; ahogy bejöttek az első húzásaim, egyre inkább belelkesültem.”

Már több mint két éve Székesfehérváron vagy; gondolom, nagyon vártad, hogy igazán lehetőséghez juss…

„Igen, nagy előrelépés volt ez a számomra. Eddig, amikor pályára is kerültem, általában nem a posztomon, hanem balszélsőként számoltak velem, ahol nem annyira érzem otthon magam. Nagyon örültem, hogy most irányítóként kaptam lehetőséget.”

Miben fejlődtél leginkább az elmúlt években, és miben kell még javulnod meglátásod szerint?

„Mindenben fejlődtem. Gyorsultam, és fizikálisan is nagyon sokat erősödtem. Amiben még feltétlenül szeretnék javulni, az a helyzetfelismerés, valamint a pontosabb összjáték. Egyébként még mindenben van hová javulnom.”

A szlovákiai Naszvadról származol, akárcsak több játékos is az NBI-ből. Mesélj róluk kicsit!

„A magyar válogatott jobbszélsője, Kovacsicz Mónika és Haris Katalin is innen indult. Zácsik Szandrával éveken át együtt játszottam Naszvadon, sőt, gyerekkorunktól nagyon jó barátnők voltunk. Az utóbbi időben már kevésbé tartjuk a kapcsolatot, mert elég messze kerültünk egymástól. Szintén Naszvadról került Magyarországra Gogola Klaudia is, aki most a Vác felnőtt keretének tagja. Sajnos azóta a naszvadi kézilabdázás már a megszűnés szélére került, az első osztályból is kiesett a csapat.”

Naszvadról először Győrbe, majd Fehérvárra kerültél nagyon fiatalon. Nagy a különbség a szlovákiai és a magyarországi kézilabda-viszonyok között?

„Óriási az eltérés szinte minden tekintetben. Fura volt, amikor megérkeztem, hogy az itteni edzők, vezetők sokkal közvetlenebbek a játékosokkal. Magyarországon egy családként dolgoznak a klubok, mindenkivel lehet bármiről beszélni.”

Mik a terveid a közeljövőre a pályán?

„Nem nagyon szoktam ezen töprengeni, úgy lesz, ahogy a sors hozza! Remélem, rövidesen sikerül gyökeret vernem a felnőtt csapatban, ezért dolgozom hétről-hétre…”

fkc.hu
Fotó: V-Man


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. május
HKSzeCsPSzoV
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP