Edzőjével kivételt tenne… 2009.05.24.


Azt sokan láthatták, hogy Laima Bernataviciute szombaton nyolcszor vette be a nyíradonyiak kapuját. Azt viszont kevesen tudják, hogy két hete más sportágban is fény derült a Fehérép Alcoa FKC litván átlövőjének tehetségére. Sőt, az első „edzés“ annyira jól sikerült, hogy még Laima sportmentesnek nyilvánított szünidejében is helyet kaphatna ez a játék – de csak egy feltétellel…

„Nagyon jól éreztem magam a pályán! A meccs előtt volt bennem egy kis félelem, ami pedig egyáltalán nem jellemző rám. De ezen hamar túltettem magam, mert már a bemelegítéskor láttam a csapattársakon és edzőinken a motivációt, azt, hogy mindenképpen meg akartuk szerezni a két pontot a Nyíradony ellen.“

Mennyire voltál elégedett a saját teljesítményeddel?

„Szerintem OK volt a játékom, persze még lehetne csökkenteni a hibák számát, de azért egész jól sikerült ez a mérkőzés. De számomra ez másodlagos – a lényeg a győzelem!“

A közelmúltban bajlódtál egy makacs sérüléssel. Milyen állapotban van most a lábad?

„Még mindig érzek némi fájdalmat, de úgy álltam hozzá, hogy a szezonból hátralévő két mérkőzésre megpróbálom feledni ezt. Tudom, hogy össze kell szednem magam még egy hétre, aztán pedig lesz egy teljes hónapom a pihenésre, és akkor remélhetőleg sikerül ezen a fáradásos térdproblémán is túljutnom.“

Hogyan tervezed, mivel töltöd majd ezt a szünetet?

„Egy biztos, nem lesz benne semmi sport, csak pihenés! Barátokkal és a családdal fogom eltölteni az időmet.“

És mi a helyzet a tenisszel...?

„A tenisszel kivételt tennék – de csak akkor, ha Só [Sótonyi László vezetőedző] ellen játszhatnék egy „éles“ meccset!“

fkc.hu
Fotó: V-Man (képen: Laima Bernataviciute)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. május
HKSzeCsPSzoV
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP