EHF: Törököt fogtunk 2009.07.21.


A szokások szerint a bécsi EHF-székházban megtartott kupasorsolás eredményeként török ellenfél jutott az Alcoa FKC-nek. Az EHF-kupa második fordulójában a tavalyi Challenge-kupa elődöntőse, az Izmir BKB látogat Székesfehérvárra az október 3-i hétvégén; a visszavágóra egy héttel később kerül sor.

Sótonyi László, az Alcoa FKC vezetőedzője:

„Lehetett volna nehezebb és könnyebb is a sorsolásunk. A török kézilabda az utóbbi időben gyors fejlődésnek indult, Kovács Péter szerepvállalásának is köszönhetően, aki a szakmai munkát irányítja a női vonalon. Az előrelépésnek több látványos jele is volt a tavalyi idényben is: az Izmir elődöntőig jutott a Challenge-kupában, valamint a válogatottjuk is nagyon jól szerepelt a Mediterrán Játékokon. Ezek olyan jelek, amiket nem szabad figyelmen kívül hagynunk. Most várom, hogy legyen valamilyen videó anyagunk az ellenfélről, és akkor majd érdemben is tudunk foglalkozni a feltérképezésükkel. A csapattól előzetesen mindenesetre a továbbjutást várom el, de október még messze van, egyelőre felkészülés kezdetén vagyunk, és elsődlegesen a bajnokságra készülünk.“

A török női kézilabdázás ugrásszerű fejlődését mutatta már a 2008-as főiskolás világbajnokság is, ahol éppen Törökország mögött végeztünk második helyen. A török csapatnak két alapembere, Serpil Iskenderoglu és Sevilay Imamoglu az Izmir keretét erősíti...

„Tudjuk róluk, hogy nagyon jó játékosok, a kapus Imamoglu és a roppant gólerős irányító Iskenderoglu nyilvánvalóan húzóemberei az Izmirnek is. Mi azonban abban bízhatunk, hogy egy masszívabb tömbünk van, több emberünk, akik képesek mérkőzést eldönteni. Természetesen Iskenderoglunak kiemelt figyelmet biztosítunk majd, de szeretnék minél több anyagot beszerezni a csapatukról, megismerni a többieket is. A továbbjutáshoz becsületesen és alaposan fel kell készülnünk rájuk.“



Az FKC játékosai a héten arra tippeltek honlapunkon, hogy a mai bécsi sorsolás eredményeképpen kivel játszik majd a fehérvári csapat. A játékosok közül hárman voksoltak a török Izmir BKB csapatára, Laima Bernataviciute, Szikora Melinda és Tilinger Tamara. Közülük az utóbbit kérdeztük meg, miért pont a török csapatra esett választása…

„Nem volt különösebb oka, csak tipp, megérzés volt, hogy az ő nevüket mondtam. A lányokkal azt beszéltük meg előzetesen, hogy mindenki bedob kétszáz forintot, amit a nyertes kap meg. Igazából még sosem volt szerencsém ilyen tippelős játékokban, de most igen, úgyhogy örülök neki. Kíváncsi vagyok, milyen erősségű csapat ez az Izmir, izgatottan várom, hogy megmérkőzzünk majd velük!“

Két évvel ezelőtt Trimmel Brigivel együtt jártál Izmirben, a magyar junior válogatottal. Szívesen visszatérsz a 2007-es EB helyszínére?

„Az EB-n csak nyolcadikak lettünk, így nem mondhatni, hogy maradéktalanul boldog vagyok, ha rágondolok. Ellenben Izmir szerintem nagyon szép város! Túl sok időnk két éve nem volt kirándulni, de remélem októberben, az EHF-meccs visszavágójának sikeres megvívása után lesz majd időnk kicsit körbenézni is. Az Izmir BKB ellen nem lehet más célunk, mint nyerni, idegenbe is nyerni megyünk majd, magabiztosan kell továbbjutnunk!“

Törökországban milyen körülmények fogadtak Titeket az EB-n?

„Jónak mondható, nekem tetszett. Több helyszínen is játszottunk. Az izmiri csarnok is jó volt, igaz, nem volt parkettás a pálya borítása, ami nem a legjobb a lábak terhelése szempontjából. Majd meglátjuk, most milyen lesz…“

fkc.hu
Fotó: V-Man (képen: Tilinger Tamara)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. május
HKSzeCsPSzoV
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP