Részfeladatból kulcsmomentum 2009.09.16.


Az Alcoa FKC szombati, a Vác ellen aratott győzelme a csapategység diadala volt, melyben mindenki szerepet vállalt – függetlenül attól, hogy mennyi időt töltött a pályán. Ennek egyik legjobb példáját Trimmel Brigitta szolgáltatta: a fehérváriak kapusát nagyon éles helyzetben Lucia Uhrakova hetesére küldte be Sótonyi László. Brigi a büntetőt majd a kippatanót is megfogta!

Kevés időt voltál a pályán, de két bravúros védéssel mégis fontos részt vállaltál a csapat győzelméből. Hogy láttad a Vác elleni meccset?

„Nagyon kellemes meglepetés volt, hogy bemehettem a pályára. Az egész mérkőzés alatt nagyon együtt éltem a kispadon is az eseményekkel, és éreztem, hogy ha beállítanak, tudok majd segíteni. Igazi csapatként működtünk, ami tök jó érzés volt! Az egész csapat nagy odafigyeléssel, kevesebb hibával játszott, és többet faultoltunk, mint a legutóbb.“

Uhrakova hetesénél tudatosan vagy ösztönösen mozdultál?

„Só [Sótonyi László vezetőedző] amikor beküldött, mondta, hogy az egyenest fogja majd lőni. Bementem, és elhatároztam, hogy ezt a hetest én most megfogom. Megfogtam, de amikor visszapattant a kezébe a labda, kicsit levert a víz. Aztán mivel újra oda lőtt, ahová a hetest akarta, így viszonylag könnyű volt védenem, mivel oda mozdultam én is.“

Nagy ünneplésben részesültél a csapattársaidtól és a szurkolóktól is!

„Nagyon jól esett, először el sem hittem, hogy megfogtam… Mindenki pacsizott velem, még Só is. Nagyon jó érzés volt!“

A hétvégén egy másik mérkőzésen is pályára léptél, a Nagyatád NBI/B-s csapatában. Hogyan adódott ez a lehetőség Számodra?

„Mivel hárman vagyunk kapusok, nem biztos, hogy túl sok lehetőséghez jutottam volna a felnőttben idén, az ifiben pedig már a korom miatt nem játszhatok, így mindenképpen akartunk egy NBI/B-s csapatot találni, ahol kettős játékengedéllyel szerepelhetek. Először úgy volt, hogy Tökölre megyek, de végül a Nagyatádhoz kerültem. A hétvégén volt az első meccsünk: a Kispest otthonában játszottunk, és sajnos elég simán kikaptunk, de ettől függetlenül jó érzésekkel jöttem haza. Nagyon kedvesen fogadtak, egy jó társaságba kerültem. Biztos vagyok benne, hogy a hétvégén megszerezzük az első győzelmet is a Szentendre ellen!“

Gyakorlatban hogy működik a kettős igazolás? Mennyiszer kell leutaznod Nagyatádra?

„Ahányszor Só engedi. Most, hogy Pasi [Pastrovics Melinda] még nem játszhat, edzésekre nem nagyon mehetek, de a meccseken ott lehetek. Amikor Pasi visszatér, onnantól valószínűleg egy-két edzésre is mehetek majd hetente.“

A távolság nem nevezhető kicsinek Székesfehérvár és Nagyatád között, kb. 180km. Ez nem jelent problémát?

„Nem is önmagában a távolság jelent gondot, hanem sokkal inkább a közlekedés. Ha autóval tudok menni, akkor egy kb. kétórás út, viszont ha busszal, vagy vonattal megyek, akkor csak oda minimum öt-hat órát vesz igénybe az utazás! Hazafelé a csatlakozások miatt még tovább tart...“

A nagyatádi csapat játékosállománya milyennek mondható?

„Elég nagy változáson esett át a keret a nyáron, sokan távoztak. Szerencsére a mag megmaradt, így remélhetőleg a tabella első felében tudunk majd végezni. Jó lövőink és gyors szélsőink vannak. Elég vegyes a csapat korösszetétele, az egyik szélsőnk például még csak most nyolcadikos, de vannak rutinos emberek is, például Mátyás Auguszta, akit nem kell bemutatni [sokszoros válogatott, és NBI-es gólkirálynő – a szerk.]. Ebben kicsit hasonlít a nagyatádi csapat a fehérvárira, néhány tapasztalt húzóember és nagyon fiatalok vegyesen alkotják a keretet.“

Mennyire lehettél elégedett a teljesítményeddel az első, vereséget hozó meccs után?

„A játékostársak azt mondták, hogy nem rajtam múlt... Én viszont úgy érzem, hogy vannak olyan lövések, amiket kötelezően meg kell fogni még akkor is, ha „piros hó esik”, és azokat sem mindig sikerült az első félidőben. A másodikban már jobban fogtam, de tudok ennél még jobban is védeni. A csapattársaim azzal vigasztaltak, hogy nem volt hatékony védőfal előttem. Kérdeztek is meccs után, hogy csalódott vagyok-e? Azt feleltem, hogy nem, mindenkinek lehet rossz napja, majd a következő meccsen nyerni fogunk! Tavasszal hazai pályán a Kispest ellen is megteszünk majd mindent a visszavágásért.“

A Szentendre elleni meccs melyik nap lesz?

„Szombaton, így nem ütközik az FKC békéscsabai meccsével. Hál’Istennek az egész ősszel csak egyszer van ütközés a két csapat meccseiben.“

A másodosztályú mezőnyt mennyire ismered?

„Tavalyelőttig még a Kodolányi-Cornexi színeiben indultunk az NBI/B-ben. Most nekem elsőre úgy tűnik, hogy jelentősen megváltoztak az erőviszonyok. A nagyatádi csapat annak idején nagyon brillírozott, minket rendszerint több, mint tíz góllal vertek meg, most ahhoz képest gyengültek. Az osztályból egyelőre a Marcali, a Győri Audi ETO II, a Pécs, az Érd és a Kispest csapatával vagyok nagyjából tisztában, a többieket még meg kell ismernem.“

fkc.hu
fotó: V-Man (a képen Trimmel Brigitta)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. június
HKSzeCsPSzoV
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP