„Most már csak előre nézek“ 2010.09.14.


A Békéscsaba elleni nagyszerű bajnoki rajtnak nem örülhettek felhőtlenül az Alcoa FKC RightPhone játékosai és vezetői. A meccs hajrájában súlyos térdsérülést szenvedett Becséri Kitti, a fehérváriak 17 éves játékosa. A tehetséges irányító-átlövőt pár nappal az eset után meg is műtőtték…

„Az utolsó percekben kaptam lehetőséget a Békéscsaba ellen. Annyira emlékszem, hogy oldalról kaptam egy nagy lökést, letapadt a jobb térdem és egyből ki is ugrott helyéről. Utána már igazából csak a fájdalomra emlékszem…“

A felnőttek mérkőzését megelőző ifjúsági találkozón is volt már egy sérülésed, a kettő között lehet összefüggés?

„Természetesen lehet, ráadásul ötven percet ültem a kispadon, biztosan merevebb is voltam a kelleténél, de most már erről felesleges beszélni.“

Most értél haza a kórházból…

„Vasárnap egyből megnézett Abkarovics doktor úr, és ő egyből, MR nélkül megállapította, hogy műtéti beavatkozásra van szükség. Csütörtökön műtöttek meg elülső keresztszalaggal, a saját inamból pótolták. Ma [hétfőn] engedtek ki, most már itthon pihengetek, a rehabilitációt megkezdtem, két hét múlva már rendes gyógytornára fogok járni, addig itthon térdhajlító-gépen tornáztatom az ízületeimet.“

Említetted, hogy a cső kiszedése szinte rosszabb volt, mint maga a sérülés. Mivel jár egy ilyen beavatkozás?

„Az én térdemben két vákuumcső volt, ami arra szolgál, hogy a sérült ízületben keletkezett vérsavót kiszívja. Ezeket a műtétet követő másnapon kiszedték, az egyik a térdemmel merőlegesen volt, a másik pedig a térdkalácsom alá volt betekerve. Egy szikével megmetszettek, ahogy bevarrták, és egy mozdulattal kihúzták. Ez nem kell mondani mennyire kellemetlen érzés… Szörnyű volt, de túléltem!“

A csapattársak nyilván sokat bíztattak!

„Igen, ez nagyon fontos számomra, akárcsak az, hogy a rehabilitációt teljes mértékben végigkövessük. Nagyon sokan bent voltak nálam a kórházban, sokan telefonáltak, illetve sokan írtak facebookon is az üzenőfalamra. Azt hiszem, hogy ez lelkileg nagyon megnyugtat, és bíztat a jövőre nézve. Szüleim is mellettem állnak, mindenben segítenek az edzők is, így nagyon bizakodó vagyok, most már csak előre nézek!“

Zsigmond Viviennek is hasonló sérülése volt tavasszal. Vele tudtál tapasztalatokat cserélni?

„Persze, Vivi kezdettől fogva mellettem volt, már a felébredésemkor is! Nagyon sokat segít, mindig hív, és bármilyen kérdésemre el mondja, hogy nála miként volt.“

Optimális esetben mikor láthatunk újra a pályán?

„A rehabom minimum fél év, előbb nem is tervezem a visszatérést. Remélem minél jobban sikerül, de egyelőre nem szeretnék még ennyire előre gondolkodni.“

fkc.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. június
HKSzeCsPSzoV
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP