Edzői nyilatkozatok 2010.10.03.


Kiss Szilárd értetlenül áll csapata megtorpanása előtt, ami az első negyedóra szép és eredményes játéka után következett be. Mihály Attila is az első félidő második felében kialakított előnyt látta a meccs kulcsmomentumának; Trimmel Brigi teljesítményét és a védekezést dícsérte; a győzelmet a társakért a kórházból drukkoló Rádl Tímeának ajánlotta.

Kiss Szilárd, a Dunaújváros-REK vezetőedzője:

Nagyon jól kezdtek, majd valamiért megtorpantak. Mi okozhatta ezt?

„Pont ez a problémám. Nagyon jól, magabiztosan, és még azt is mondhatni, kifejezetten szépen játszottunk a meccs elején, majd egyszer csak megtört a lendületünk, aminek nem értem az okát. Nem tudom megmagyarázni, hogy az első félidő 14. percétől a félidő lezárásáig miért esett így vissza a teljesítményünk.“

Belejátszhatott az, hogy a fehérvári oldalon ekkor már nem a kezdő kapus játszott, akire jobban készülhettek?

„Nem kapuskérdés volt itt. Rengeteg labdát adtunk az ellenfél kezébe, rengeteg technikai hibát vétettünk, nem a kapuson múlt. Persze a ziccereket is be kell lőni. Nem tudok egy pontos okot megnevezni, át kell még néznem újra a történteket.“

Nem sok idő lesz pihenniük, hiszen hét közben a BL-ben is érdekelt Debrecent fogadják. Mit vár attól a meccstől?

„Úgy gondolom, a Debrecen lényegesen erősebb csapat, mint mi; egy tisztes helytállás a célunk. Nem hiszem, hogy a legyőzésükben gondolkodhatunk most.“


Mihály Attila, az Alcoa FKC RightPhone vezetőedzője:

Nagyon gyorsan ki kellett kérned az időt, de ezután minden nagyon jól alakult. Mit mondtál a lányoknak?

„Egész héten a nyitott védekezés ellen készültünk, de nyilván más bábúk vagy saját magunk ellen gyakorolni a támadást. Láttam zavart a fejekben, és úgy éreztem, ki kell kérnem az időt, meg kell nyugtatnom a csapatot. Úgy gondolom, ez jól sikerült, ráadásul a védekezésünkkel is volt némi problémám, amit szintén helyre tudtunk rakni.“

Mennyire vagy elégedett a látottakkal?

„Az eredménnyel elégedett vagyok. Elég hektikus volt a mérkőzés, két-három gól esett itt, két-három gól esett ott; örülök, hogy az első félidő első felében akkora előnyt tudtunk kialakítani, ami nyugodtabbá tett minket, és sürgette az Újvárost. Igazából csak a hatvanadik percben éreztem biztosan, hogy megvan ez a mérkőzés.“

Mik voltak a meccs legfőbb pozitívumai?

„Mindenképp a kapusteljesítmény, Trimmel Brigi nagyon jól védett, és a védekezés agresszivitásával is elégedett voltam nagyrészben. Támadójátékunkban elég sok hibánk volt, mivel ritkán játszunk nyitott ellen, de egy-egy jó egyéni teljesítmény mindig átlendítette a csapatot a holtpontokon.“

Következő hétvégén újabb hazai meccs, az újonc Újbuda érkezik. Mit vársz a csapatodtól?

„Fegyelmezett játékot. Ez a bajnokság viszonylag kiegyensúlyozott, nem mehetünk senki ellen biztosra. Ha jól játszunk és koncentrálunk, akkor persze meg kell legyen a meccs, de minden egyes csapat ellen így kell hozzáállnunk, mint ahogy ma tettük.“

Rádl Tímea csütörtökön vakbélműtéten esett át. Mikor számíthatsz rá legközelebb?

„Ezt még pontosan nem tudom megmondani, de várjuk vissza, mert nagyon hiányzik a társaságunkból, jobbulást kívánunk neki ezúton is, és neki ajánljuk ezt a győzelmet!“

fkc.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. május
HKSzeCsPSzoV
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP