Mint a bajnokság kezdeti szakaszában 2010.11.03.


Az előző két bajnoki fordulóban mutatott gyengébb teljesítmény ellenére is mintegy ötven fehérvári szurkoló kísérte el az Alcoa FKC RightPhone-t a Veszprém Barabás KC elleni Magyar Kupa mérkőzésre. A csapat lelkes, agresszív és egységes játékkal, illetve mindennek eredményeként magabiztos győzelemmel hálálta meg a drukkerek kitartását és támogatását. A nyertes meccs után Mihály Attilát kérdeztük…

„Eléggé szégyelltünk magunkat, mind a játékosok, mind az edzők, az előző két meccsen mutatott teljesítmény miatt. Az ebből adódó dac és a szépszámú szurkoló táborunk – akiknek külön köszönjük a támogatást – bíztatása agresszív játékot váltott ki belőlünk. Ma is voltak ugyan hibáink, de egészen más volt a játék képe. Egy olyan csapattal álltunk ki, amelyik nagyon-nagyon akart. Jó csapategységet láttam a pályán, és lényegesen agresszívabb volt a védekezésünk az elmúlt hetekben mutatottnál – újra olyan volt, mint ahogy a bajnokságot kezdtük. Támadásban voltak nagyon jó teljesítmények, ám kiemelni nem akarok senkit, mert az egész csapat egységesen jól küzdött.“

Szombaton a bajnokságban Vácra látogattok…

„Bízom benne, hogy sikerül fenntartanunk a jó formát a hétvégére is, de az tény, hogy a Veszprém és a Vác között van különbség. Ráadásul valószínűleg Ana Amorimnak eltört az orra, rá nem számíthatunk a következő meccsen, így egy fontos eleme kiválik a játékunknak. Természetesen nyerni megyünk Vácra is – hiszen nincs verhetetlen ellenfél – és ehhez a legfontosabb, hogy ezt a mai hozzáállást tudjuk hozni.“

fkc.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. június
HKSzeCsPSzoV
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP