„Meccsről-meccsre jobb a védekezésünk“ 2011.01.16.


A Siófok KC első félidőben szerzett tíz gólja az eddigi legkevesebb, amit az Alcoa FKC RightPhone ebben a bajnokságban egy játékrész alatt kapott. A kapunkat szintén tízszer tudta bevenni az Újbuda TC a január 4-i MK-találkozó első, míg kilencszer a második félidejében. és a Békéscsaba is csak tizenegyig jutott a szünetig. Az elmúlt három meccsen mutatott teljesítményben jelentős szerepük volt kapusainknak, akik közül ezúttal Szikora Melindát kérdeztük…

„Arra készültünk, hogy már a legelején megfogjuk a mérkőzést. Erős védekezés volt a célunk a Siófok ellen, amivel a két brazil „nagyágyút” meg tudjuk állítani, illetve készültünk a lerohanásos gólokra.“

Mennyire lehettél elégedett a két brazil válogatott játékos elleni védekezéssel?

„Az eredmény önmagáért beszél, a szünetig csak tíz gólt kaptunk. Nagyon sokat jelentett a csapatnak, hogy már a félidőre tízgólos előnnyel fordulhattunk. A második félidő első tíz percében nem igazán voltunk jók. Sok hibát követtünk el, és nem is úgy jöttünk ki az öltözőből, mint ahogy bementünk. Nem voltunk elég agresszívak védekezésben és kellően lendületesek támadásban. Utána a csapat összekapta magát, és visszatértünk az első félidő jó játékához.“

Csereként léptél pályára, és nagyon jó teljesítményt nyújtottál…

„Mindenképp ösztönző hatással van rám, amikor bekerülök, hatványozott erővel szeretnék jól teljesíteni. Mostanában elég jól megy a védés, szerencsére sikerül rátenni egy lapáttal mindig.

Egy hét alatt a tabella első és utolsó helyezett csapatával is megmérkőztök…

„A győri mérkőzésen a világ egyik legjobbja ellen tesztelhetjük magunkat. Tudjuk mi is, hogy nem mi vagyunk az esélyesek, de magunkból szeretnénk kihozni a legtöbbet.“

A ma látottakból mi lehet az, amit hasznosítani lehet Győrben is?

„Meccsről-meccsre jobb a védekezésünk. Ilyen agresszív védekezést kell mutatnunk a Győr ellen is, akkor szerintem elkerüljük a sok kapott gólt. Vissza kell rendeződnünk gyorsan, hogy felállt fal ellen kelljen gólszerzéssel próbálkozniuk!“

fkc.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. május
HKSzeCsPSzoV
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP