„A legnagyobb pozitívum a játékosaim hozzáállása“ 2011.08.27.


A pénteki, zágrábi mérkőzés a felkészülési időszak végét is jelentette, hiszen az Alcoa FKC jövő szombaton (szeptember 3-án) már a bajnokságban mérkőzik meg a Kiskunhalassal. A nyolchetes munkából és 11 felkészülési meccsből – melyek közül csak egy volt hazai környezetben – álló periódus utolsó állomásáról és nyári tapasztalatairól Mihály Attila vezetőedző nyilatkozott…

„A meccset úgy foglalhatnám össze egy mondatban, hogy már több volt a pozitívum, mint a negatívum. Végre zömében úgy működött a védelmünk, ahogy szerettem volna a korábbi meccseken is. Úgy érzem, mindkét belső posztos légiósunk végre elkapta a fonalat, és a többiek is kellőképpen agresszívak voltak. Tetszettek a gyors középkezdéseink, a lerohanásaink; felállt fal ellen támadásban még volt egy kis zavar, ahogy a zágrábiak váltogatták a védekezésüket – hol embert fogtak, hol zavarót, hol hatosfalat védekeztek. Nem mindig tudtuk ezekre megtalálni az ellenszert, de összességében pozitívnak értékelem a mérkőzést.“

Ez volt az utolsó nyári edzőmeccs. Miként értékeled a felkészülési időszakban elvégzett munkát?

„Felemás érzéseim vannak. Szerettem volna, ha ott tudjuk folytatni a taktikai és technikai felkészülést, ahol abbahagytuk tavasszal – nyilván a fizikai felkészítés más tészta. Sajnos megéreztük, hogy gyakorlatilag új csapatot kellett építenünk, és ezzel kapcsolatban van hiányérzetem még most is. Folyamatos gyakorlásra és fejlesztésre szorul még a csapatjátékunk. A legnagyobb pozitívum a játékosaim egész felkészülés alatt mutatott hozzáállása! Az eltervezett munkát elvégeztük, a nem jól sikerült edzőmeccseknek megkerestük mindig az okait. Nem tudom, a bajnokságban mire lesz ez elég, de becsületesen felkészülve minden meccsre, remélem, minél többször győztesen hagyhatjuk majd el a pályát.“

Az első bajnoki az újonc Halas otthonában lesz...

„Nyerni megyünk Halasra, de azt tudomásul kell vennünk, hogy ellenfelünk több olyan játékost igazolt most nyáron, akik korábbi csapataikban peremembernek számítottak. Emiatt bennük nyilván most nagyon erős késztetés lesz arra, hogy megmutassák, mit is tudnak, főleg első meccsen, hazai környezetben – ezek mellettük szólnak. Én pedig hiszek a csapatomban – ez meg mellettünk! Bízom benne, hogy ha akár nehezen is, de győzni fogunk Kiskunhalason a nyitányon.“

A jövő heti edzésprogram már teljes mértékben a Halas elleni készülés jegyében telik?

„Hétfőn délelőtt a FLEX Studióban találkoznak a lányok, és Horváth Hajnalka irányításával végeznek majd különböző erősítő gyakorlatokat. Délután labdás edzés, és igen, most már elkezdünk konkrétan a Halas elleni taktikával foglalkozni.“

fkc.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. június
HKSzeCsPSzoV
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP