Jolly Joker a junior mérkőzésen 2012.04.04.


Az Alcoa FKC juniorjai szombaton tízgólos győzelemmel örvendeztették meg a Vácra is szép számmal ellátogató fehérvári szurkolókat. A mérkőzésen nemcsak hét akciógóljával tűnt ki Németh Nóra, hanem azzal is, hogy a felnőtteknél balszélsőként szerepet kapó játékos ezúttal a jobbszélen, átlövőben, beállóban és irányítóban oldotta meg jól a Rezsnyák Csaba által rábízott feladatokat.

„Megszoktam, hogy szinte bármelyik poszton pályára kell lépnem, mert igen kevesen vagyunk a junior csapatban. Minden pozícióban próbálom a maximumot nyújtani, irányítóként szeretek is nagyon játszani, mert örülök, ha gólpasszokat tudok adni, és a cselezés is elég jól megy. Az átlövések annyira nem mennek az alacsony termetem miatt, de bármely poszton szívesen játszom a csapat érdekében.“

Mik azok a kvalitások, melyeket eddig kevésbé kellett használnod az eredeti posztodon játszva, de amire szükséged van ezekben a szerepkörökben?

„A belső posztokon játszva több egyéni képzésre van szükségem, így például talajról való lövéseket gyakorlom sokat, valamint irányítóként a beállóval való kapcsolatot is folyamatosan fejlesztjük.“

Mivel 1992-es születésű vagy, márcsak néhány hétig szerepelhetsz az utánpótlás-bajnokságban, így nyilván vannak már kialakult terveid a folytatásra...

„Igen, sajnos idén már kiöregedem a juniorból. Szeretném, ha a felnőtt csapatnál több lehetőséget kapnék, és fontos, hogy továbbra is fent edzhessek, ahogy már több éve a felnőttel dolgozhatok. Ezeknek az edzéseknek a színvonala nagyon érezhetően jó hatással volt a fejlődésemre.“

Mit vársz a rájátszásban mind a felnőtt, mind a junior csapattól?

„A felnőtt számára, úgy gondolom, az ötödik hely elérése lenne a reális. Tudás alapján akár a 4. helyre is képesnek éreztem volna ezt a csapatot, de sajnos az év elején nagyon sok nyerhető mérkőzést elrontottunk. A hazai meccseken 100%-os mérleget várok, de az idegenbeli meccseket is hozhatónak gondolom, így nagyon számítok arra, hogy az ötödik helyet megszerezzük végül.

A juniorral sajnos csak az alsóház jutott nekünk, ami sok betegség és az igen szűkös keret miatt alakult így elsősorban. Sokszor volt, hogy mi, a felnőttben is szereplők csak félórát játszhattunk. A 9. hely megszerzésében azonban egész biztos vagyok.“

fkc.hu
Fotó: Horváth Gyula


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. június
HKSzeCsPSzoV
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP