Edzői vélemények 2012.10.12.


Elek Gábor és Pål Oldrup Jensen a mindkét oldalon jól működő védekezést és a kapusteljesítményt emelte ki. A zöld-fehérek vezetőedzője nyilatkozatában kitért a hétvégi Bajnokok Ligája rajtra, míg az FKC mesterénél a gólszegény első félidei támadójátékról is szó esett. Az FTC-nek sok sikert kívánunk a BL-szerepléséhez!

Elek Gábor, az FTC-Rail Cargo Hungaria vezetőedzője:

Negyedóra alatt mindössze két gólt kaptatok, mégsem tudtatok jelentősen elhúzni. Mi okozhatta ezt?

„Én ezt másképp látom. A mi szempontunkból pontosan tudom, mit szerettünk volna megoldani; a védekezésre volt kihegyezve ez a mai mérkőzés. Tőlünk szokatlan, hogy 21 gólt kapjunk, így örülök, hogy ez most sikerült, ez volt a legfontosabb célunk, mert vasárnap Volgográdban a védekezés meghatározó tényező lesz. Épp ezért viszonylag keveset foglalkoztunk a támadó játékunkkal mind a mérkőzésre való felkészítésben, mind az elmúlt napok edzésmunkájában. Ezt holnap [csütörtökön], valamint kint Volgográdban csiszolgatjuk még. Én nagyon elégedett vagyok a látottakkal, bár biztos lesznek, akik úgy gondolják, gyenge mérkőzésen vagyunk túl. Szerintem mindkét csapatnál a nagyon komoly kapusteljesítmény és védekezés dominált. Amivel elégedetlen vagyok, az a ziccerkihasználás, abban van nagy hiányérzetem, ennyi ziccer kihagyását nem engedhetjük meg magunknak.“

Mit gondolsz, mennyire voltak a lányok fejben már Volgográdban?

„Úgy gondolom, még nem voltak ott, de már félúton, valahol Moszkva-Seremetyevó környékén jártak, meg járok én is. Megmondom őszintén, két napja már a Volgográddal alszom, ma délelőtt is a videókat vagdostam, szedtem össze azokat az információkat az idei és tavalyi képi anyagokból, ami szükséges ahhoz, hogy viszonylag rövid idő alatt hatékonyan fel tudjunk készülni erre az orosz csapatra.“

Mik az elképzeléseid az előttetek álló hat BL-meccsről?

„Öt éve várom ezt a pillanatot, hogy Bajnokok Ligája meccset játsszak a csapatommal, így vasárnap egy nagy álom válik valóra, életem első BL-meccse következik. Nagyon szeretnénk sikeresen szerepelni. A szakosztály célkitűzése a legjobb 12-be jutás, azaz hogy minimum a KEK-ben tudjuk folytatni a kupaküzdelmeket, de bevallom, csak ezzel én nagyon csalódott lennék!“


Pål Oldrup Jensen, a Fehérvár KC vezetőedzője:

„Általánosságban az a véleményem a mérkőzésről, hogy egyes periódusokban játszottunk jól. Kacu [Szikora Melinda] jól teljesített, és a meccs nagy részében jól védekeztünk. Ugyanakkor a támadással már lényegesen több gondunk volt, és nem tudtuk gólra váltani a jó helyzeteinket. Amikor ilyen jó csapattal találkozunk, mint az FTC, rögtön következik a büntetés az elkövetett hibákért, és valóban olcsó lerohanás gólokat kaptunk ezekből. Bizonyos periódusokban nem találtuk a támadásunk ritmusát, és nem is mindig a legjobb megoldásokat választottuk. Ezek olyan területek, amelyekben feltétlenül javulnunk kell a továbbiakban!“

Az első 17 percben mindössze két gólt lőttünk és az egész első félidőben nem volt megfelelő hatákonyságú a támadásunk. Mi volt ennek az oka, és minek volt köszönhető a jelentős változás a szünet után, amikor kétszer annyi gólt szereztünk?

„Úgy gondolom, ez volt a tegnapi [szerdai] meccsen a kihívás a számunkra. Az első 17 percben jó helyzeteket alakítottunk ki, de kihagytuk őket. Ha ezekből eredményesek lettünk volna, akkor meggyőződésem, hogy növekedett volna az önbizalmunk, és a később is jobban tudtunk volna játszani. De nem így tettünk, ezért bizonytalanná váltunk, és elkezdtünk küszködni.“


„My general opinion is that we played well in some periods of the match. Kacu [goalkeeper Melinda Szikora] was good and we play very good defense most of the time. However, we struggled much more in attack and didn‘t convert our good chances into goals. When we meet such a good team as FTC we are punished immediately for these mistakes and they get the cheap goals in fast break, in deed. In some periods, we were missing the timing in attack also and we didn‘t always make the best choices. These are fields we definitely have to work on and to improve in the future.“

We have scored two goals only in the first 17 minutes and our attack was not effective in the first half. What were the reasons behind it and what caused a big change for the second half, when we scored twice as many goals?

„I think this was a challenge for us yesterday [on Wednesday]. In the first 17 minutes, we created good chances, but we missed them. If we had scored on these chances, my opinion is that our self-confidence would have been raised and I believe that we also would have been able to play better in attack afterwards. But we didn´t, so then we became uncertain and started to struggle.“

fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. április
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP