„Az első félidőre nagyon büszke vagyok“ 2012.12.31.


Bár a közhelyszerű, örök igazság szerint a mérkőzés hatvan percig tart, a Fehérvár KC sikerként könyvelheti el a Győri Audi ETO elleni bajnoki első félidejét, melyben mindössze egygólos előnyt tudott kiharcolni a győri „világválogatott“, melyet tizenegy gólon tartott az FKC remek védekezése és Szikora Melinda kapusteljesítménye. A meccs után a fehérvári hálóőrt kérdeztük a vasárnapi összecsapásról.

„Mindvégig arra készültünk, hogy jó mérkőzést játszunk a Győri ETO ellen; az eredmény másodlagos volt. Az első félidőre nagyon büszke vagyok, mert sikerült helytállnunk, jól védekeztünk, jól ment nekem is, és tudtunk olyan akciókból gólokat lőni, amiket előre megbeszéltünk. Az volt a taktikánk, hogy ne vegyük át az általuk diktált tempót, lassítsuk a játékot, és felállt fal ellen próbáljuk meg szinte százszázalékos ziccerekig kijátszani a helyzeteinket. Sajnos a második félidőre kijött a két csapat kispadja közötti különbség, nekik tulajdonképp két azonos soruk van, jól tudtak cserélgetni, kevergetni a lapokat. Szerettünk volna tíz gólon belül maradni, de sajnos ez nem sikerült.“

A győrieknél az EB-bronzérmes magyar játékosokon túl volt ezüst- és aranyérmes játékos is a nem rég véget ért kontinens tornáról. Milyen érzés, amikor ilyen nagyszerű játékosok ellen kell felkészülnötök és pályára lépnetek?

„Személy szerint én nagyon szeretek ilyen igazi profik ellen játszani. A meccs előtti köszöntésből is látszott, hogy tényleg tele van a győri csapat kiválóságokkal, szinte mindenki kapott virágot! Nagyon nehéz dolgunk volt, hiszen ezekre a játékosokra kevésbé jellemző, hogy sablon lövéseik lennének, persze azért mindenkinek vannak kedvenc megoldásaik, ezekre elég jól sikerült felkészülnünk, de voltak olyan megoldásaik is, melyekre nem lehet számítani.“

Mennyire volt nehéz a két ünnep között játszani a bajnokkal?

„Mindenképp különös ez, ráadásul nekem volt egy kisebb problémám is az előző napokban, mert a nyakamban becsípődött egy ideg, ezért a héten nem tudtam teljes értékű munkát végezni, még most sem vagyok igazán jó állapotban. Ettől függetlenül szerettem volna e sztárjátékosok ellen jól védeni, ami az első félidőben sikerült is. A másodikban sajnos a sérülésből is, de főleg az ő klasszisukból adódóan nem ment úgy a védés, ráadásul a csajok védekezése sem volt olyan, mint ahogy elterveztük. Nekem nem volt probléma a meccs kicsit furcsa időpontja, sőt személy szerint örültem annak, hogy újra tétmeccsen mozoghattunk, hiszen idén a megszokottnál is hosszabb pihenőnk volt a bajnokságban. Vágytam már arra, hogy pályán lehessek!“

Szilveszter után sem lesz megállás, januárban öt bajnoki vár Rátok…

„Szeretnénk ezeket a meccseket kivétel nélkül behúzni; úgy gondolom, a legnehezebb következik rögtön: jövő hét végén Érdre látogatunk. Ez mindenképp nehéz lesz, de ha ilyen jól játszunk, mint a Győr ellen az első félidőben tettük, és hiszünk magunkban, akkor esélyünk lehet elhozni a pontokat!“

fkc.hu
Fotó: Horváth Gyula


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. június
HKSzeCsPSzoV
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP