A cél a sorozat folytatása 2013.01.15.


A Fehérvár KC imponáló játékkal folytatta kiváló hazai sorozatát a Váci NKSE-vel szemben: a fehérváriak utoljára 2003 szeptemberében, azaz közel kilenc és fél éve szenvedtek saját közönségük előtt vereséget a Váctól. A győztes meccsről és a következő kihívásokról Vaszari Virág, az FKC balszélsője nyilatkozott.

„Edzőink nagyon jól felkészítettek bennünket a Vácból. Ebben a szezonban már harmadszor játszottunk velük, így túl sok újdonságot nem okoztunk egymásnak. Nyilván Klivinyi Kinga hiánya miatt egy kicsit mást játszottak, mint az előző meccseken, de erre is készültünk. Elsősorban a védekezésünket emelném ki, hiszen mindig az a győzelem alapja. A második félidőben is tudtunk koncentrálni, és Kacu [Szikora Melinda] nagyon jól védett.“

6-0-s kezdésre nem sokan számíthattak, a váciak egész biztosan nem. Mik voltak a remek kezdés okai?

„A jó védekezés és a nagyon gyors támadójáték. Amint megszereztük a labdát, abból automatikusan tudtunk váltani, és a gyors befejezéseket tudtuk végrehajtani.“

Ez már a harmadik győzelem volt zsinórban, ettől mennyire nő meg az étvágy?

„Nem számolgatunk, de bízunk benne, hogy ez a széria még tovább folytatható. Megyünk a BSE-hez, majd jön a Veszprém, azaz hozható meccsek jönnek. Kulcsfontosságú jelentősége van annak, hogy ezeken már mi leszünk az esélyesek. Nagyon remélem, ugyanígy folytatjuk a munkát, hogy elérjük a célunkat, azaz minél több meccset megnyerjünk.“

A BSE ellen lehet-e motivációs problémátok?

„Nem gondolom, hogy ez bárkinél problémát jelentene! Maximális alázattal dolgozunk, mindenki csinálja a feladatát. Hétfőn van egy pihenőnapunk, keddtől folytatjuk a munkát és készülünk a következő megmérettetésre.“

fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. június
HKSzeCsPSzoV
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP