„Nem az a fontos, ki lőtte a gólokat…“ 2013.04.29.


Tilinger Tamara 41 góljával fölényesen vezeti a középházi rájátszás góllövőlistáját, ami különösképpen azok számára nem meglepő, akik látták a Fehérvár KC győzelmét a Dunaújváros ellen. Pumi 13 gólt szerzett vasárnap, ráadásul fontosabbnál fontosabbakat, hiszen hetet az utolsó húsz percben, amikor kétgólos hátrányból kellett megfordítani a meccset az FKC-nek.

„Az történt, amire számítottunk: nagyon nehéz mérkőzés volt. Az első félidő úgy sikerült, ahogy szerettük volna, nálunk volt az előny, de a szünetben nem tudom mi történt velünk, mintha bent maradtunk volna az öltözőben, nem azt játszottuk, mint amit megbeszéltünk. Hála Istennek a mérkőzés során azért mindig volt valaki, aki át tudta lendíteni a csapatot a holtpontokon, így meg tudtuk nyerni a meccset.“

Ellenállhatatlan voltál ma a kapu előtt!

„Mindig önkritikus vagyok, ennek ellenére én is úgy érzem, vasárnap tényleg kijött a lépés. Ez főként a társaknak köszönhető, a jó ütemű passzok, zárások segítettek. Nem az a fontos, ki lőtte a gólokat, hanem hogy megszereztük az ötödik helyet!“

Így az utolsó, Halas elleni meccs immár tét nélkülinek mondható...

„Nagyon örülünk ennek az ötödik helynek, de ugyanúgy fel fogunk készülni a meccsre, mint akkor tettük volna, ha azon múlna a végső helyezés. Nem szabad ezt a meccset sem félvállról vennünk, ezt sem a szurkolóink, sem az ellenfelünk nem érdemli meg. A célunk a hatból öt győzelem, ha már a veszprémi múltkor nem sikerült.“

Hogyan értékeled a saját és a csapat egész idényben nyújtott teljesítményét?

„Nem szeretem felemlegetni, de egyszerűen muszáj, mert nem lehet elmenni mellette: a BSE-meccs... Ha az megvan, lehet egészen más minden, talán a bronzéremért játszottunk volna, és akár érem is lóghatna a nyakunkban. Az ötödik hely sem rossz eredmény, és szurkolunk a Győrnek, hiszen ha BL-t nyernek, akkor nemzetközi kupában indulhatunk. Ebben kell bíznunk, miután a kitűzött célunkat elértük. Csapatként összeértünk, védekezésben, támadásban is mindenki kivette a részét a munkából, és ez nagyon jó dolog. A magam teljesítményéről azt gondolom, hogy többnyire jól sikerült ez a szezon, amiért sokat dolgoztam, dolgozunk a csapattal.“

fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. május
HKSzeCsPSzoV
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP