„Túlságosan hullámzott a teljesítményünk“ 2013.08.05.


A Fehérvár KC pénteki Szezonnyitón mutatott teljesítményét vegyesen értékelte Pål Oldrup Jensen. A csapat vezetőedzője elsősorban a hullámvölgyek kiiktatásában kér előrelépést tanítványaitól, de fejlődést látott a támadójátékban, és hasznosnak ítélte az új formációk és rendszerek gyakorlását. Az FKC augusztus 6-án (kedden) 17 órakor fogadja az FTC-Rail Cargo Hungaria együttesét a Köfém Spotcsarnokban.

„Túlságosan hullámzott a teljesítményünk az egész meccs alatt. Bizonyos szakaszokban jól játszottunk, de voltak olyan periódusok, amikor elveszítettük a figyelmünket, és egyáltalán nem kézilabdáztunk jól. Sokkal stabilabbnak kell lennünk, és végig kell koncentráljuk a meccseket!

Különböző rendszereket és felállásokat próbáltunk ki – különösen védekezésben. Ez természetesen kihatott a teljesítményünkre, és ettől is hullámzóbbá vált a játékunk. Hatékony volt azonban az átállásunk az 5-1-es védekezésre, amit örömmel láttunk, és amin még tovább fogunk javítani.

A meccs végén hétgólos vezetésnél ugyanúgy kiengedtünk, mint ahogy azt tavaly is többször tettük olyan helyzetekben, amikor öt-hét góllal vezettünk. Ilyenkor ahelyett, hogy még nagyobb különbséget alakítanánk ki, elkényelmesedünk, felhozzuk az ellenfelünket, és végül küzdenünk kell a győzelem megtartásáért is. Meg kell tanulnunk ezekben a szituációkban okosabban, taktikusabban játszani, hogy a hétgólos előnyről még nagyobb különbséggel nyerjünk mérkőzést!

Habár az ellenfelünk nem képviselt olyan erőt, mint az előző két csapat, akikkel játszottunk, úgy éreztem, erőteljesebb és gyorsabb is volt a támadó játékunk, mint a korábbi mérkőzéseken. Jobban bíztunk a képességeinkben, és a mozgásaink időzítése is jobb volt. Sokkal jobban működött a lerohanásunk is: több gólt szereztünk így, mint az előző két meccsen együttvéve.

[Siti] Eszti megint az egyik legjobbunk volt. Jó volt látni, hogy Puminak [Tilinger Tamara] újra jól ment a játék, és [Azari] Fruzsi ismét elkapta a fonalat, különösen a gyors indításoknál. [Herr] Ani jó teljesítményt nyújtott mindaddig, amíg erővel bírta – láthattuk, milyen lehetőség rejlik a játékában. [Hajduch] Csenge az eddigi legjobb meccsét játszotta nálunk hármas védőként, és agresszívabb is volt, amit nagyon pozitívan értékelek.“


„There were too many ups and downs in our performance through the match. In periods, we played good but in others, we were out of focus and didn‘t play good at all. We need to be more stabile and to concentrate during the whole match.

We tried out different combination of players and different systems, especially in defense. Of course, that effected our performance and caused those ups and downs. However, we had success with changing to 5-1 in defense; it was positive to see and we will work more on it to improve it further.

In the end of the match when we were leading by 7, we saw a little bit the same tendencies as last season: many times, we started to relax when we were up by 5-7 goals. Instead of increasing the lead further, we fell down and allowed our opponents to come closer so we had to fight for the victory in the end. In these situations, we need to improve and be more clever tactically so we can finish easily with a victory of even more than 7 goals.

Although we met a team that was not as strong as our previous opponents, I felt we played with more speed and power in our attack than during the earlier matches. We believed more in our skills and the timing of our moves were better. We were also a lot better in fast-breaks. We scored more goals in fast breaks in this game than in the other two together.

Eszti [Siti] was yet again one of our best players. It was good to see that Pumi [Tamara Tilinger] was more in the match again and Fruzsi [Azari] was back on track especially with her fast-breaks. Ani [Herr] did a good match as long as her endurance lasted – so, we could see her potential. Csenge [Hajduch] did her best match for us as number 3 in defense so far; she was more aggressive and it was very positive.“

fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. december
HKSzeCsPSzoV
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP