„Képtelenek voltunk elől és hátul egyszerre jól játszani.“ 2014.01.01.


A Fehérvár KC bajnoki mérkőzéseken elért eredményei tekintetében az elmúlt tíz esztendő legsikeresebb naptári évét mondhatta volna magáénak Pål Oldrup Jensen csapata, azonban a siófoki súlyos vereség miatt csak az évtized második legjobb FKC-éve lett 2013. A december 30-i kudarc tapasztalatairól nyilatkozott a fehérváriak vezetőedzője.

„A meccs kezdeti szakaszában jól játszottunk védekezésben és támadásban egyaránt. Csapatként működtünk ezekben az első percekben, de csak a Siófok időkéréséig. Ezt követően a legjobb helyzeteink kihasználásával is gondban voltunk, míg ők elkezdték kihasználni a lehetőségeiket. Ennek eredményeképpen feszültté váltunk, egyre jobban erőltettük az egy-egy elleni játékot, amiben nem voltunk jók. Elvesztettük a magabiztosságunkat a védekezésben, ami a félidei hétgólos hátrányhoz vezetett.

A szünet után különböző védekezési formációkat is kipróbáltunk, de képtelenek voltunk elől és hátul egyszerre jól játszani. Ha valami jó dolgot csináltunk támadásban, akkor jött egy hiba a védekezésben, és ugyanígy fordítva.

Őszintén mondhatjuk, hogy próbálkoztunk, de ezúttal nem tudtuk azt a teljesítményt nyújtani, amire szükségünk lett volna, hogy legyőzzük a Siófokot. Az, hogy mitől végződött így a meccs, több tényező együttesének a következménye. A lényeg az, hogy elengedhetetlenül szükséges javítanunk a teljesítményünkön az idény hátralévő részében.

Ahhoz, hogy talpra álljunk e mérkőzés után, mindenkinek a saját teljesítményén kell elgondolkoznia és keményen dolgoznia azért, hogy jobbak legyünk a következő mérkőzéseken. Teljes mérkőzésen keresztül kell tudnunk csapatként együttműködni, valamint tudnunk kell segíteni egymáson, ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy szeretnénk. Folytatnunk kell a kemény munkát, hinnünk kell magunkban, és a munkánk során apróbb kiigazításokra van szükségünk – ezek a legfontosabb feladataink, hogy felálljunk ebből a vereségből, és el tudjunk kerülni ilyen helyzeteket a jövőben.“


„We started the match playing well both in defense and in attack. We functioned as a team in those first minutes, but until the time-out of Siófok only. After that, we had difficulties to score goals even on best chances and they started to use their opportunities. As a result, we got stressed and started to play more one against one and we were not good at that. We also lost our confidence in defense and that resulted in a 7-goal deficit at half-time.

After the break, we tried different formations in defense, but we were not able to play good defense and attack at the same time. When we did something good in attack, we made mistakes in defense and vice versa.

We can honestly say that we tried, but we weren‘t able to come up to the level of performance needed to beat Siófok this time. Why it ended up like this is a consequence of a lot of factors. The bottom line is, that it is absolutely necessary to improve our game in the rest of this season.

To be able to re-bounce from this match, everybody needs to look at her own performance and to work to improve it for the next matches. We need to work together and to play as a team during entire matches, plus to help each other when things do not go like we want them to. We have to continue to work hard everyday, believe in ourselves and to make some small adjustments in our work – these are the main points to follow in order to be able to re-bounce from that defeat and to avoid to happen in the future.“


Az FKC az NBI-ben – az elmúlt tíz naptári év mérlege

2004: 65,5% (19 győzelem, 0 döntetlen, 10 vereség)
2013: 65,0% (19-1-10)
2006: 64,8% (16-3-8)
2009: 63,5% (16-1-9)
2007: 62,5% (15-0-9)
2008: 58,0% (14-1-10)
2011: 57,1% (15-2-11)
2005: 50,0% (12-2-12)
2012: 46,3% (12-1-14)
2010: 43,1% (12-1-16)

fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. május
HKSzeCsPSzoV
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP