EHF: „Optimistán, de nem elbizakodottan“ 2014.02.27.


Ahogy a játékosok és a klubnál dolgozó munkatársak is örömmel vették, hogy a bécsi sorsoláson a kolozsváriakat küldte utunkba Fortuna, az FKC szakmai munkájának irányítói is fellélegeztek, amikor kiderült: az Universitae Jolidon Cluj vár ránk a legjobb négy közé jutásért vívott pároscsata során, az EHF-kupában.

„Az biztos, hogy két, kifejezetten nehéz mérkőzést kell vívnunk, ugyanis erős, egységes gárdával találkozunk. Az U Jolidon Cluj a 4. helyen áll hazája bajnokságában, tehát élcsapatnak számít. Azonban úgy gondolom, a mi keretünkben több, kreatív játékos található, reális esélyünk van a továbbjutásra. Optimistán, de nem elbizakodottan várjuk a hétvégi találkozót“ – mondta az elutazás előtt Siti Bea, az FKC másodedzője.

A vezetőedző, Pål Oldrup Jensen szerint a csapat felkészülten várja a szombati odavágót. A hangulatnak különösen jót tett a múlt hétvégi, magabiztos, váci, bajnoki diadal.

„Sikerült feltérképeznünk az Universitateát, több, a közelmúltban játszott mérkőzésük felvételét is megszereztük. Egységes, jó csapat, de verhető. A kapusuk és irányítójuk számít klasszisnak, ők kiemelkednek. Bár a többi poszton is jó játékossal rendelkeznek, úgy érzem, mi erősebbek vagyunk. Nem bánom, hogy idegenben kezdünk, s itthon zárjuk a párharcot, jövő vasárnap. Igaz, ennek nincs különösebb jelentősége, hiszen a legutóbb kupafordulóban Vácon kellett kivívnunk a legjobb nyolc közé jutást. Mindkét mérkőzésen, az első perctől az utolsóig koncentrálnunk kell, bízom abban, hogy a végén mi örülhetünk.“

Horog László
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. május
HKSzeCsPSzoV
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP