„Szerintem jól játszottunk“ 2014.10.25.


Kiss Éva bravúrjaival kulcsszerepet játszott abban, hogy a Fehérvár KC – bár nyolcgólos vereséget szenvedett – az előző évekhez képest jobban helytállt a Győri Audi ETO otthonában. A válogatott formában védő hálóőr véleménye szerint az FKC egyáltalán nem vallott szégyent a sportág jelenlegi elsőszámú klubcsapata ellen.

„Szerintem jól játszottunk, próbáltuk minél kisebb különbséggel lehozni a meccset, és ez végül is sikerült. Egy jó gyakorlás volt számunkra, hiszen nem minden nap lehet ilyen magas szintű ellenféllel szemben kézilabdázni.“

Nyilván a Győri Audi ETO egészében kiváló, de szerinted mi az, amiben a legjobbak, illetve mit a legnehezebb ellenük játszva megvalósítani?

„Sokkal jobb játékosaik vannak, mint az NBI-ben bárkinek, és nagyon összerakott, szervezett csapat az ETO, de nem szabad megijedni tőlük, és játszani kell a saját játékunkat. Ez most működött is, így nem lehetünk elkeseredettek. Mivel minden poszton klasszisokból állnak, nem lehet egy-két embert kivenni, ezért csak a csapatjátékban lehet gondolkodni. Az volt a fő célunk, hogy ne könnyítsük meg a dolgukat, ne tudjanak lerohanásokból könnyű gólokból nagy előnyt elérni. Volt ugyan néhány eladott labdánk és rossz döntésünk, de igyekeztünk ezt a lehető legminimálisabbra szorítani.“

Az új idényben általában nagyszerű a Fehérvár védekezése. Te a kapuból miben látod az előtted mozgó fal sikerességének okát?

„[Bakó] Boti nagyon nagy hangsúlyt fektet a védekezésre, elsősorban ennek tökéletesítésén dolgozunk, mert minél kevesebb gólt kapunk, annál könnyebb megnyerni egy meccset. Úgy érzem, nagyon szépen össze is állt már a védekezésünk, persze fejleszteni-, javítanivaló mindig van, de egyre jobban működik a védekezés. Tavaly is már agresszív volt a védelmünk, de minden edzőnek mások az elképzelései.“

Az ősz során a sok hiányzó ellenére volt néhány bravúrosnak mondható eredményetek, így az érdi pontszerzés vagy a Kohász legyőzése. Melyikre lehettek szerinted a legbüszkébbek?

„A legnagyobb bravúrnak az érdi döntetlent érzem, mert akkor különösen sok hiányzónk volt, és idegenben, a tavalyi bronzérmestől tudtunk elhozni egy pontot.“

fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. május
HKSzeCsPSzoV
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP