Újabb kemény túra 2015.01.05.


Ahogy az óév utolsó megmérettetésén, úgy az újesztendő első bajnokiján is jó erőt képviselő, otthonában bárkire veszélyes ellenfélhez látogat a Fehérvár KC. A Mosonmagyaróváron aratott értékes siker után, ezúttal a DVSC-TVP-Aquaticum ellen folytatódhat kedden (18 órakor) az FKC immár négy meccs óta tartó győzelmi szériája.

A Fehérvár KC-nek legutóbb 2009 tavaszán sikerült egymás után öt alapszakaszbeli mérkőzést nyernie a bajnokságban – Sótonyi László csapata akkor az utolsó öt fordulóban szerzett tíz pontot.

Január 6. (kedd), 18:00
NBI, 12. forduló:
DVSC-TVP-Aquaticum – Fehérvár KC
Debrecen, Hódos Imre Sportcsarnok (Kassai út 32-34.)
Játékvezetők: Dobrovits Csaba és dr. Tájok Péter


Bakó Botond, a Fehérvár KC vezetőedzője:

„Ebben a bajnokságban nincsen könnyű mérkőzés. Láthatjuk, hogy szinte minden idegenbeli meccs szorosan alakul az esélyesebb csapatok számára. Nagyon fontosak ezek a pontok, mert aki ezeken a kiélezett mérkőzéseken pontokat hullat, az gyakorlatilag elveszíti a lehetőségét a négybe kerülésre. A DVSC ellen is nagyon komoly csata vár ránk, mert olyan csapattal fogunk találkozni, mely egyre egységesebb és dinamikusabb játékot mutat a bajnokság során. Alapos feltérképezés és kielemezést követően kelünk útra Debrecenbe, és természetesen a kettő pont megszerzését tűztük ki célul magunk elé.“

Csáki Viktória, a Fehérvár KC jobbszélsője:

„Debrecenben sosem könnyű ellenfélként játszani, a szurkolók hatalmas hangulatot tudnak teremteni a Hódosban. Nem vár kis feladat ránk, mert a Lokinak is nagyon kellenének a pontok, de szerintem meg fogjuk nyerni ezt a mérkőzést is.“

Emberovics Míra, a Fehérvár KC átlövője:

„Az a hozzáállás a legfontosabb, amit a Mosonmagyaróvár ellen is mutattunk, azaz végig szívből kell játszanunk, és igazi csapatként kell működnünk a pályán. A védekezésre mint mindig, most is nagy hangsúlyt fektetünk, több formáció van a tarsolyunkban, ezeket kell jól használnunk. A jól szervezett csapatjáték egyébként a debrecenieknek is nagy erőssége, bár legeredményesebb játékosaikra, így Kudor Kittire vagy épp Sopronyi Anettre kiemelten is oda kell figyelnünk.“

fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. június
HKSzeCsPSzoV
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP