„A hangulat magával ragadó volt“ 2015.09.10.


A Budaörs elleni bajnokin nemcsak a kapuban avatott újoncot a Fehérvár KC, hiszen a meccs hajrájában Rózsás Josephine szervezte az FKC támadásait. A 17 éves irányító már a Győri Audi ETO elleni meccsen is helyet kapott Bakó Botond keretében, de kedden lépett először pályára felnőtt NBI-es mérkőzésen.

„Nagyon élvezetes és egyben tanulságos is volt a tegnapi mérkőzés. Remélem, most már mondhatom azt, hogy nagyon jó érzés a felnőtt keret tagjának tudni magam. Jó, hogy a budaörsi meccsen játéklehetőséget is kaptunk, amihez kellett társaink hozzáállása, amivel olyan szinten megnövelték az előnyt, hogy ez lehetővé vált számunkra.“

Nyáron némileg váratlanul kerültél be a felnőtt keretbe.

„Az alapozást a junior-csapatban kezdtem, mivel még korom alapján az ifikorosztályhoz tartozom. A felnőtt edzésmunkájában így eleinte nem is vettem részt. A Hypo elleni felkészülési mérkőzésen kaptam először lehetőséget, majd most az ETO és a Budaörs ellen is neveztek a keretbe.“

Mekkora izgatottsággal ültél oda az első meccsen a padra, amikor a pályán világsztárok játszottak előtted?

„Mint mindenkiben, bennem is van minden egyes mérkőzés előtt egy alap izgalom, természetes drukk, de nem izgultam túl a dolgot. Furcsa volt nagy közönség előtt szerepelni, az ETO ellen még nem kerültem pályára, de most Budaörsön a végén beállhattam, és a hangulat magával ragadó volt.“

A tavalyi szezon előtt Veszprémből kerültél az FKC-hoz, ezen kívül milyen állomásai voltak még pályádnak?

„Általános iskolás koromban, lakhelyemen, Úrkúton ismerkedtem meg a kézilabdázással. Ezt követően Ajkán, a megyei felnőtt csapatban játszottam 13-14 éves koromig, majd utána kerültem Veszprémbe, ahol az Országos Serdülő Bajnokságban kezdtem, egy évvel később pedig az NBI ifjúsági bajnokságában szerepeltem. Mivel megszűnt a Barabás KC és így az elsőosztályú szereplés lehetősége, rászántam magam a váltásra, és tavaly nyáron érkeztem Deli Rita csapatába, ahol a junior és az ifi bajnokságban egyaránt játszottam. Nagyon szeretek itt lenni! Szeretem a csapatot, a várost, az egész légkört, jó ennél a klubnál.“

Mekkora változást hozott a felnőttben szereplés életedben?

„Természetesen furcsa volt eleinte ilyen rutinos játékosokkal együtt dolgozni, nagyon sok tanulnivalóm van. Még több munkát kell belefektetnem ebbe a sportba, hogy én is olyan szintre érhessek. A felnőtt csapattársak nagyon jól fogadják a fiatalokat, velem is aranyosak, nagyon szeretek velük edzeni és játszani. Segítenek a feladatokban, ha kérdésem van, nyugodtan fordulhatok bárkihez, mindig kapok választ. Szeretnék hosszabb távon a felnőttben maradni, ezért edzek minden erőmmel.“

fkc.hu
Fotó: Ricsováry Takács László (
http://kisricso.fotoalbum.hu/)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. június
HKSzeCsPSzoV
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP