Egygólos hátrányból indulunk 2016.05.11.


Bár két olyan csapat találkozik szerdán a Köfém Sportcsarnokban, mely céljaként a bajnokság legjobb négy csapata közé kerülést tűzte ki a szezon elején, ám lemaradt róla, mégis komoly téttel bír a mérkőzés. A Fehérvár KC és a Siófok KTC meccse egyrészt mindig presztízscsata, másrészt a párharc győztese elnyeri a jogot, hogy az ötödik helyért küzdhessen tovább a rájátszásban.

A párosmérkőzés első mérkőzésén, múlt szerdán, Deli Rita együttese alaposan meglepte a hazaiakat az első félidőben, nagyszerű játékot bemutatva hatgólos előnyt szerzett az FKC. A szünet után a fehérváriakon egyre inkább megmutatkozott a pár nappal korábbi, két Magyar Kupa mérkőzés miatti fáradtság, a Siófok fokozatosan felzárkozott, és az utolsó percben át is vette a vezetést. A visszavágó tehát egygólos siófoki előnyről indul – azaz teljesen nyitott maradt a párharc kimenetele a második hatvan perc előtt…

K&H női liga, 5-8. helyért, 2. mérkőzés:
2016. május 11. (szerda), 18:00:
Fehérvár KC – Siófok KTC Kft
Székesfehérvár, Köfém Sportcsarnok
Játékvezetők: Bócz László, Wiedemann Viktor


A két csapat eddigi mérkőzései a 2015/2016-os szezonban:

Felkészülési mérkőzés (Vác):
Fehérvár KC – Siófok KTC Kft 26-23 (13-13)

Alapszakasz:
Siófok KTC Kft – Fehérvár KC 24-21 (12-9)
Fehérvár KC – Siófok KTC Kft 29-23 (11-10)

Rájátszás:
Siófok KTC Kft – Fehérvár KC 27-26 (11-17)

fkc.hu
Fotó: Horváth Gyula


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. december
HKSzeCsPSzoV
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP