„Mindenre tudtunk valamit lépni“ 2016.05.14.


Szerdán a Siófok legyőzésével a Fehérvár KC bebiztosította a nemzetközi kupaszereplését a következő szezonra. Deli Rita csapata azonban továbbra is az ötödik hely megszerzését tartja céljának a bajnoki rájátszásban – ezt is hangsúlyozta az FKC vezetőedzője a Dunaújváros elleni párharc előtt, melynek mérkőzéseit május 20-án (pénteken) és 26-án (csütörtökön) játsszák, az elsőt Dunaújvárosban, a visszavágót a Köfém Sportcsarnokban.

„A lányokon már a múlt szerdai meccsen, és az eheti mérkőzést megelőző edzéseken is nagyon érződött, hogy égnek a tettvágytól, nagyon jó edzéseken voltunk túl. A mostani mérkőzésen az dominált, hogy koncentráltan, fegyelmezetten, minimális hibával igyekeztünk játszani, és ezt tökéletesen meg is oldották a lányok. Készültünk a Siófok 7-6 elleni játékára, az első negyedórában a labda üres kapuba juttatásába még hiba csúszott, de ezt sikerült javítanunk, és általánosságban is elmondható, hogy gyakorlatilag mindenre tudtunk valamit lépni. Ez a meccs a Siófoknak legalább annyira fontos volt mint nekünk, egy nagyon jól küzdő ellenfelet sikerült legyőznünk.“

Miben látsz előrelépést az elmúlt hónapokban?

„Annak örülök, hogy az egyéni teljesítményekben sokat tudtunk előrelépni, köztük olyan játékosok is, akik eddig nem tudtak „nyerő emberekké” válni. [Herr] Orsi a kapuban most érte el legjobb formáját, az átlövők és a beállók mellett mostanra a szélső poszton is meccsek óta nagyon szép befejezéseink voltak, ami eddig kicsit hiányzott. A támadójáték fejlődése mellett azt is el kell mondani, hogy védekezésben többféle variációban, az ellenfél játékának megfelelően váltogatva is nagy összhangban, egymás játékát segítve tudnak játszani a lányok. Amit nagyon fontosnak gondoltam, az a védekezésből lerohanás, és ebben is előre tudtunk lépni.“

A Dunaújváros lesz az ellenfeletek az ötödik helyért vívandó párharcban, ami az EHF-győzelmüknek köszönhetően azt jelenti, jövőre újra kiléphettek a nemzetközi porondra!

„Ez mindenképpen nagy siker, gratulálok is a lányoknak. Úgy gondolom, kicsit leírták az FKC-t, most megmutattuk, hogy számolni kell velünk. Azoknak, akik bíztak bennünk, köszönjük a támogatást! Reméljük, a Dunaújváros ellen hasonlóan jó játékkal tudunk még előrébb lépni. Ennek a sikernek örülni kell, de nem szabad itt megállnunk, újabb feladat vár ránk. Az egy dolog, hogy már elértük a nemzetközi kupaszereplés jogát, de továbbra is az 5. hely megszerzését tűztük ki célul. 20-án, pénteken Dunaújvárosban kezdjük meg a párharcot, majd a rákövetkező csütörtökön hazai pályán zárjuk a bajnokságot. Bízom benne, sok néző előtt, újabb örömteli sikerrel tudjuk zárni az évet.“

fkc.hu
Fotó: Horváth Gyula


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. május
HKSzeCsPSzoV
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP