„Amekkora szerepet kapok, azt kell tökéletesen teljesítenem” - Exkluzív interjú Vaszari Virággal - II. rész 2006.05.11.


Folytatjuk
Vaszari Virággal megkezdett riportunkat.

A főiskolán a gazdálkodási-kommunikáció párosítás milyen megfontolásból jött; egy kis reál egy kis humán?
Igen, kicsit ilyen, kicsit olyan… :) Végül is igen. :) Sima gazdálkodási szak nem volt már abban az évben, így ez a lehetőség maradt. Azért is választottam a Kodót, mert itt van Fehérváron, tehát praktikus volt. Azon belül pedig ez a szak volt a legszimpatikusabb. Igazából a nyelvekkel sajnos nem állok nagyon jól. Valahogy nem sikerült megtanulnom rendesen még se németül, se angolul. Csak nagyon minimálisan beszélem mind a kettő nyelvet, így maradt a gazdálkodási szak.

Ezzel a szakpárral mi leszel, ha nagy leszel?
Pont most volt szakosodás a gazdálkodási részen, és a vállalkozási szakirányt választottam. Hogy mi leszek, azt nem tudom. Kommunikációból még nem kellett választani, de ott majd a reklámot szeretném, mert igazából nekem az újságírás nem jön be annyira, a TV-ben meg nem nagyon szeretek szerepelni. Épp elég annyi, amennyi esetleg egy-két közvetítés során lemegy. De egyébként a suli tetszik.

Gimnáziumi hiányosságaidat pótolva, most bejársz az órákra?
Igazából ebben a félévben még nem voltam suliban… :) Csak hétvégente vannak óráink, mert levelezőre járunk. Hozzáteszem, hogy ráadásul Pesten, tehát nem is itt Fehérváron, így oda kell feljárni. Szóval még jó, hogy ezt választottam, de most már teljesen mindegy… :) De nem nagyon tudok bejárni órákra. Vannak csoporttársaim, akik viszont maximálisan segítenek: állandóan megkapok minden jegyzetet lefénymásolva, úgyhogy nekem már csak tanulnom kell… :) Meg megérteni a matekos részeket.

Ráadásul most a fejedbe vetted a vezetést is…
:) Igen… :)

Már leléphetek a járdáról egy óvatlan pillanatban? Nem fogsz átgázolni rajtam?
:) Szerintem leléphetsz. A féket talán megtalálom. :)

Mióta vezetsz?
Mikor is kezdtem? Februárban kezdtem el a KRESZ-t, március végén lett meg a rutinvizsgám, és most vagyok a forgalomban. De szeretném, ha már április végére meglenne a jogsim.

Autómániás vagy?
Annyira nagyon nem vagyok autómániás, de most már rájöttem, hogy kellene.

Hogy tetszett ősszel a rali?
Hú, az nagyon tetszett. Az annyira jó volt… :) Féltem az elején, mert egyébként nem nagyon szeretem a sebességet - olyan vagyok, hogy azért tartsuk be a határokat -, szóval az elején egy kicsit izgultam, de szerintem nagyon jó volt.

Honnan jött az ötlet?
Felhívtak, hogy holnap ekkor és ekkor megyünk ralizni, mire mondtam, hogy jó… :) Hárman voltunk: a Szabi, a Vali, meg én. Úgy tudom, hogy a Heni, akkor még nem olyan régóta vezetett, és abban az időben lett volna talán az első versenye. Tulajdonképpen ez egy próba volt.

Extrém sportok?
Semmi. Nem tudom miért, de nem. Biztos sok mindent kipróbálnék... Síelni sem voltam például még soha.

Van olyan, amit azért kipróbálnál?
Síelni mondjuk szeretnék egyszer. A barátom imád síelni, és mostanában minden évben ki is mennek. Utána mindig úgy jön haza, hogy tök jó, sokkal jobb, mint egy nyári tengerpart. Úgyhogy ezért végül is nagyon kíváncsi lennék rá. Amúgy mindenki azt mondja, hogy nagyon jó. De más annyira nem vonz.

Bungee jumping?
Ááá… :) Lehet, hogy pont nálam szakadna el a kötél, tehát inkább óvatos vagyok. :) De biztos jó lehet. Jó, mondjuk a vidámparkban például szeretem a hullámvasutat - mint extrém, vagy veszélyesebb dolog… :) De a bungee jumpingot nem biztos, hogy kipróbálnám.

A Pumi épp most lett a Balaton Kupa legjobb játékosa, de te is elnyerted már egyszer ezt a címet, ugye?
Igen. Én se most, se előző évben nem voltam már, de két éve – akkor is pont húsvétkor volt – én lettem a legjobb mezőnyjátékos. Erről a Balaton Kupáról egyébként annyit kell tudni, hogy Veszprémben rendezik meg, és több nemzet csapatai vesznek részt rajta. De nem csak ifi játékosok szerepelnek, hanem több korosztály is… Vannak például egészen picik is. Én például a Szekszárddal is voltam ezen a kupán még régebben. Két éve szintén döntősök voltunk, de sajnos akkor kikaptunk eggyel. Ha jól emlékszem egy szlovén csapattól, de már nem tudom pontosan, hogy kiktől. Ráadásul a döntőben felszakadt az állam, úgyhogy hősiesen kellett végigjátszanom a meccset… :)

Mennyire vagy sérülésre hajlamos?
A bokáimmal voltak gondok. Főleg akkor, amikor idekerültem, mert itt valószínűleg nagyobb terhelést kaptam, mint régebben Szekszárdon. Emlékszem az ifivel az első tornánkon, Várpalotán - a Bezzegi Kupán - az első meccsen a bokám az rögtön kifordult, részlegesen el is szakadtak benne a szalagok, de hál’ Istennek műteni nem kellett. Akkor kihagytam talán egy hónapot... Szerencsére mással eddig nem volt gond.

Neked még nagyon messze van a pályafutásod vége, de mostanában egyre több volt játékos marad a kézilabda közelébe. Te is így döntenél?
Nem tudom. Esetleg edzőként kicsikkel szívesen foglalkoznék - mondjuk, mint a Löwke -, de lehet, hogy akkor már valami más fog érdekelni. Ha tudom hogy vége, akkor lehet, hogy már pont azért se akarok a közelében maradni.

Legjobb emlékű mérkőzése mindenkinek van, de van legrosszabb is?
Igen. Elég friss. Most két hete voltunk Nagyatádon, és elég csúnyán kikaptunk. Az Olival beszélgettünk utána és mondtam neki, hogy ennyire rossz meccsem még életemben nem volt. Ennyi gólt még sose kaptunk. Nagyon sokkal kikaptunk, nem is akarom megmondani mennyivel, de láthattad az eredményt. Ez nagyon rossz élmény volt. Sajnos ez most elég friss.

Ezzel szemben az EHF döntő gondolom eddigi pályád csúcspontja volt, de milyen álmaid vannak még?
Igen, az jó élmény volt, de szeretném egyszer majd úgy is átélni, mint főszereplő. Vagy ha nem is fő, de főbb, mint tavaly. Nekem az álmom már kiskorom óta az olimpia… Hogy kikerüljek rá, de úgy gondolom, hogy ez még elég távoli cél. A közelebbi álmok, azok pedig inkább csak tervek; például, hogy a felnőtt csapatban nagyobb szerepet kapjak, és bajnokságot nyerjünk.

A bátyád szülinapjára például egy Magyar Kupát szerettél volna nyerni…
:) Igen, igen. Sajnos az nem sikerült, de remélem lesz még rá lehetőség. Meg persze válogatott is szeretnék lenni, de először inkább a csapatban szeretnék nagyobb szerepet kapni. Legyen már meg tutira a posztom, és ott bizonyíthassak.

Érdekes, mert amikor valami van a csapat háza táján - valami szülinap, vagy névnap -, akkor mindig jól játszunk…
Igen, akkor eddig mindig nyertünk. Ezt mi is észrevettük már. Egyedül sajnos a Csata Pannának a szülinapja volt balszerencsés a Dunaferr elleni meccsen. De valóban, előtte akárkinek volt valamije, mindig jól játszottunk. Az én szülinapom is a Debrecen meccsen volt, amikor ugyebár elég szokatlan felállásban kezdtünk. Kicsit kevesen - azt hiszem tizenketten voltunk -, mert akkor épp mindenkinek volt valami gondja, baja. Bár ott nekem pont volt egy piros lapom, de szerintem akkor még túl is teljesítettük a feladatot.

Te tulajdonképpen három különböző csapatban játszol. Ilyenkor mennyit edzel?
Én mindig a felnőtt csapattal edzek; általában napi kettőt. De mindig van a héten egy olyan nap, mint például ma, hogy délután csak gyúrás van. Az is elég fontos ám… :) De volt például olyan is, hogy János bá’ (Szalma János) nyáron egy-két alkalommal megkérte az Edinát, hogy hadd edzek velük is, mert akkor pont játszottam az NB1/B-ben, meg az ifiben is. Így legalább megismerem a többieket is. Bár sokukat ismerem, mert például tavaly is játszottam velük, de azért az más.

És két edzés közben, a pihenő idődben mit csinálsz?
Legszívesebben a barátommal vagyok. Sajnos ő nagyon sokat van Pesten, mert ott tanul, de egyébként fehérvári. Így hétköznap elég keveset találkozunk, de például holnap jön haza… :) Szóval általában vele vagyok. Meg most vezetek a szabadidőmben, amikor csak tudok, de egyébként a csajokkal szoktam lenni.

A szerencsés fiatalemberről mit szabad tudnunk?
:) Most negyedéves a Műegyetem építőmérnöki karán, és ő is Tópartis volt. A suliban is, meg a MÁV-ban is kézilabdázott…

Akkor a rajongók egyelőre csak nézegethetik a Virágot?
:) Miért, vannak…? :) Még régebben egyszer kétszer nézegettem a fórumot, akkor nem nagyon voltak. Bár a sajátomat nem szoktam megnézni, de az oldalt azt igen. Egyébként holnap leszünk a barátommal két évesek, szóval… :)

Egy pár játékos már tiszteletét tette a fórumon, és szerintem mindenki nagyon örült nekik. Rá tudnálak venni, hogy esetleg te is néha beírj egy-két sort?
Beírni…? :)) Az a baj, hogy nincs otthon internetünk. De jó, megígérem, hogy amikor a közelében leszek, akkor be fogok írni… :)

Ennek most már úgyis írásos bizonyítéka lesz, hogy megígérted.
:) Oké, megígérem… Be fogok írni… :)


Készítette: MM


cornexikezilabda.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. május
HKSzeCsPSzoV
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP