Ifik: Megfiatalított csapat veszített Vácon 2007.05.04.


A Cornexi-Alcoa-HSB Holding a rájátszás harmadik fordulójában Vácra látogatott, ahova a budapesti közlekedési káosz miatt csak késve érkezett meg. A mérkőzésen végül sima hazai győzelem született az alaposan megfiatalított fehérváriak ellen. A Cornexiben ezúttal is Kiss Adrienn volt a legeredményesebb tizenkét találattal; Németh Nóra és Zsigmond Vivien öt-öt gólt szerzett.

NBI, ifjúsági bajnokság, rájátszás az 5-8. helyért, 3. forduló:
Váci NKSE – Cornexi-Alcoa-HSB Holding 43-32 (24-17)

Cornexi: Pácz és Trimmel (kapusok), Kiss 12 (6), Németh 5, Zsigmond 5 (1), Fekete 3, Popovics 3, Jámbor 1, Kocsis 1, Kovács 1, Seemann 1, Kaszás, Rajcsányi, Vajda. Edző: Mihály Attila.

Mihály Attila, a Cornexi utánpótlás-edzője:

„Ezen a mérkőzésen sok olyan játékos kapott helyet a csapatban, akik eddig kevesebb szerephez jutottak, illetve a serdülőknél játszottak. Támadásban megoldották a rájuk bízott feladatot, azonban a védekezésünkről mindent elmond, hogy a 43 kapott gól között egy olyan sem volt, amelyiket gyors indításból kaptunk volna. A hátralévő egy hónapban a védekezésre kell nagyobb hangsúlyt fektetnünk.”

cornexikezilabda.hu
Fotó: V-Man


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. június
HKSzeCsPSzoV
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP