Még az ollókészlete is profi 2007.09.04.


Kristina Trishchuk nem csak a pályán tesz meg mindent fehérvári csapatáért, hanem a kulisszák mögött is. A Cornexi-Alcoa népszerű idegenlégiósa ugyanis még Oroszországban végzett fodrásztanfolyamot, így nem csak a labdával, hanem az ollóval is ügyesen bánik. A társai közül többen – így például Balogh Bea, Petra Válova és Szrnka Hortenzia – szívesen élnek Kristina szolgáltatásával.

„Mindig is érdekelt a hajvágás, ezért elvégeztem egy iskolát otthon, Oroszországban. Így hivatalosan, végzettségem szerint is fodrász vagyok. Miután a lányok ezt megtudták, először csak egy-két embernek tanácsokat adtam, hogy milyen hajat hordjon, talán mi állna neki a legjobban. Azóta Petrának festettem, Ziának pedig vágtam a haját, illetve BB-nek készítettem egy trendi fonott frizurát. Nagyon élvezem, szeretek ezzel foglalkozni, és örülök, hogy a lányok is megbíznak bennem, és tetszik nekik, amit eredményként látnak.” – mondta Kristina.

Szrnka Hortenzia, Kristina visszajáró vendégekén nyilatkozta a következőket játékostársa pályán kívüli foglalatosságáról: „Tudtuk Kristináról, hogy otthon végzett egy iskolát, és szeret a hajakkal foglalkozni. Nagyon jól csinálja, maximálisan bevált mindenkinek, ráadásul kényelmi szempontból sem mindegy, hogy nem kell külön időpontot egyeztetni más fodrásznál. Nagyon ügyes, teljesen profi ollókészlete van, úgy dolgozik, mint egy hivatásos fodrász.”

Presstige Média
Fotó: V-Man


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. május
HKSzeCsPSzoV
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP