Erős ellenféllel száll szembe a Cornexi 2007.10.10.


A Cornexi–Alcoa csapata a Bajnokok Ligája 2. selejtezőjéből kieső dán Aalborg csapatával került össze a EHF-kupa 3. fordulójában. A székesfehérvári együttes az első meccset az Aalborg otthonában, Dániában játsza le november első hétvégéjén, a visszavágóra pedig egy héttel később Székesfehérváron kerül sor.


Vura József
, a Cornexi vezetőedzője:
“Gondoltuk, hogy jó csapatot fogunk kapni, mert nem voltunk a kiemeltek között. Ezért valószínű volt, hogy a BL-selejtezőből, vagy az első fordulókból kiesett csapatok közül kapjuk ellenfelünket. Ami szerencsés, hogy Dániában játszuk az első meccsünket. Egy biztos, nehéz feladat lesz, mert az Aalborg nagyon kemény játékerőt képvisel, több jó, válogatott játékosa van, akiket ismerünk is. Jelenleg hetedikek a dán bajnokságban és biztos csalódottak is a BL-kiesés miatt. Abban az esetben, ha a csapatunk a csúcsformájában tud játszani, akkor van esélyünk a továbbjutásra.”

Siti Bea, a Cornexi technikai igazgatója:
“Mondtuk mi már párszor a nemzetközi kupák alkalmával, hogy “meleg pite”, úgyhogy azért bizakodó vagyok. Két mérkőzés alapján azonban semmi sem lehetetlen, és azt is tudjuk, hogy a labda gömbölyű... De egy biztos, hogy a lányok pillanatnyi állapotában nem lesz egyszerű feladat. Ismerjük a dánokat, képesek mindenre még akkor is, ha jelenleg a dán kézilabda nincs a legjobb szinten; ha van kedvük, nagyon nagyot játszanak, ha pedig nincs, akkor borzalmasak. Ezen kívül nagyképűek is, ami mind megfordíthatja az eredményt. A nagyobb vesztenivalójuk szerintem nekik van. Én bizakodó vagyok.”


Forrás: Presstige Média


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. május
HKSzeCsPSzoV
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP