„Ez az időszak pályafutásom sorsfordítója” 2008.09.09.


A szombati, Kiskunhalas elleni találkozó Emberovics Míra számára nemcsak a bajnoki rajt miatt marad emlékezetes. A Fehérép Alcoa FKC húszéves átlövője pályafutása során először kapott helyet a kezdőcsapatban NBI-es felnőtt mérkőzésen. Míra négy góllal, ragyogó bejátszásokkal és kemény védekezéssel hálálta meg Sótonyi László bizalmát.

„Egy nagyon kemény felkészülési időszakon voltunk túl, a vezetőedzőnk nagyon jól megszerkesztette a programot. Fokozatosan kaptuk a legkülönbözőbb terheléseket, ahogy a bajnokság felé közeledtünk. Ez nagyon hasznos volt a számomra. Főleg annak tudatában, hogy a fiatalokra, így rám is sokkal jobban számít. Ez pedig szakmailag és önbizalmilag is sokat jelentett.

Az első meccsen volt bennem egy kisebb izgalom, mivel Kristina sérülése miatt sokkal több szerepet kaptam. Olyan még nem is volt itt Fehérváron, hogy egyből a kezdő csapatban lépjek pályára. Az izgalom viszont csak addig tartott, amíg a játékvezetők a sípjukba nem fújtak, mert utána csak a játékra és a csapatra koncentráltam.

A felkészülés alatt folyamatosan azt gyakoroltuk, hogyan vegye ki minden játékos a részét a munkából. Ez szombaton sikeresen megvalósult. A védekezésünket, apróbb hibákkal, de összeszedtük, és a lerohanásaink is sikeresek voltak.

Más ez a szezon a számomra – és a többi fiatal számára is – hiszen több szerephez jutunk, és jobban meg kell felelnünk az elvárásoknak. Teljesen más, mint tavaly. Eleinte nehéz volt, de az edzőmeccsek alkalmával a számos lehetőség önbizalmat adott, így már nem hiszem, hogy bármi gond lenne. Ezt az embernek magában kell feldolgozni, az edzőnk pedig rengeteget segít ebben.

Úgy érzem, ez az időszak pályafutásom sorsfordítója, most érkeztem el egy mérföldkőhöz az életemben. Amennyi segítséget most kapok, és amilyen csapatban most Fehérváron játszhatok, biztos vagyok benne, hogy még előrébb fogok tudni lépni minden szempontból.

Az idei csapat más, mint a tavalyi; olyan emberek távoztak, akik a csapat gerincét alkották, és meghatározó szerepük volt. Most a távozásuk ellenére, úgy gondolom, egy nagyon jó csapattá kezdünk kovácsolódni, egyáltalán nem torpantunk meg a feladattól, hogy újra kell építkeznünk. Igazi csapatmunkát végzünk, ami az egész évre szóló előrelépést jelenthet. Most végre kialakulóban van egy igazi értelemben vett csapat, azaz, hogy mindenki feladatot kap. Így igazi a csapatjáték.

Elég jelentős a kontraszt az előző mérkőzésünk és a vasárnapi találkozó között: hazai pályán a Kiskunhalassal mérkőztünk meg, most pedig idegenbe utazunk a magyar bajnokhoz. Már most készítjük magunkat fejben arra, hogy egy igazán jó meccset játszunk ellenük. Arra törekszünk, hogy a hét közben mutatott aktivitásunkat majd a pályára tudjuk vinni a hétvégén is. Most még nem vagyunk fáradtak, nincsenek mögöttünk fizikailag és lelkileg megterhelő mérkőzések, így képesnek kell arra lennünk, hogy teljes emberként küzdjünk.”

Presstige Média
Fotó: V-Man


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. június
HKSzeCsPSzoV
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP