Nisben – sajnos csak nézőként 2009.07.08.


Kaszás Ivett, a Fehérép Alcoa FKC 16 éves átlövője alapembernek számított a magyar U17-es válogatottban, azonban súlyos térdsérülése miatt nem vehetett részt a szerbiai Európa-bajnokságon. Ivett szüleivel azért két napra ellátogatott Nisbe, hogy csapattársainak drukkoljon…

Melyik meccseket sikerült megnéznetek a helyszínen?

„A második csoportkör két mérkőzésén voltunk ott, tehát sajnos pont két olyan meccset sikerült kifognunk, amit elvesztettek a lányok. Előtte és utána is végig kapcsolatban voltam a csapattal, az utolsó két meccs után is felhívtak.“

A több alapemberét nélkülöző válogatott végül ötödik helyen zárta a tornát. Ezt a szereplést milyennek ítéled meg?

„A csapatvezetők is elmondták, és én is úgy láttam, hogy nem feltétlenül csak rajtunk múlt a második csoportkör meccseinek elvesztése... A bírók ténykedése erősen közrejátszott, mindamellett az EB-n megszerzett ötödik helyezés nem mondható rossznak. Sajnos az utolsó pillanatban még Kopecz Barbi is lesérült, ami szintén nagy veszteség volt. Mindent egybevetve reálisnak tűnik ez az ötödik hely.“

Norvégia és Spanyolország válogatottja milyen volt?

„A norvégok egy egészen más stílusú játékot játszottak, jellemzően alacsonyak, de rettentően gyorsak voltak. A spanyolok elleni meccset talán lehetett volna hozni, őket nem éreztem erősebbnek nálunk.“

A spanyolok elleni meccs előtt már eldőlt, hogy elúszott az elődöntő. Nyilván lelkileg nem voltak akkor a legjobb állapotban a lányok…

„Igen, ez feltétlenül közrejátszott abban, hogy így alakult az a meccs.“

Milyen volt a hangulat a nisi csarnokban?

„Azon a két meccsen, amin ott voltunk, nagyon jó volt a hangulat. Sok, legalább 15-20 magyar szülő volt kint, akik végig lelkesen bíztatták a lányokat, és ez egy-egy helyzetnél döntő tud lenni.“

Nis városát is megnéztétek?

„Nem sok időnk volt rá, mert tulajdonképp csak egy éjszakát voltunk kint. Az alapján, amit láttunk a városból, nem nyerte meg igazán a tetszésemet…“

fkc.hu
Fotó: V-Man (képen: Kaszás Ivett)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. június
HKSzeCsPSzoV
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP