MK: Régen várt siker 2011.04.05.


Az Alcoa FKC RightPhone csapata számára mind szakmai, mind szervezési szempontból teljes mértékben az eltervezettek szerint alakult a Magyar Kupa hétvége. Siti Bea értékelő írásában ki is hangsúlyozta annak a jelentőségét, hogy a csapat teljesítette azt, amiért Győrbe utazott. Kicsi – mint másodedző és technikai igazgató – mindkét területen jelentős szerepet vállalt a sikerből.

„A csapat életében nagyon fontos dolgot értünk el a hétvégén: amiért odamentünk, azt meg is valósítottuk! A teljes kupasorozat értékeléséhez hozzátartozik, hogy viszonylag szerencsés volt a sorsolásunk a negyeddöntőben, ugyanakkor ősz óta egy nagyon súlyos sérülés is hátráltatta a dolgunkat, hiszen Pumi [Tilinger Tamara] nagyon sokat számít nekünk. Az MK-döntőn a Győrt kaptuk első ellenfélnek, ez megint csak nem a legszerencsésebb, de ezzel ilyenkor már nem foglalkozik az ember…

Próbáltunk egy jó hétvégét összehozni a lányoknak, és ez sikerült is abban az értelemben, hogy tényleg jók voltak az időzítések, jó alakult maga a program. Már a verseny megkezdése előtt elutaztunk a pannonhalmi a szállásunkra, a játékosok jó körülmények között tudtak pihenni. A csarnokba érkezésünk is jól sikerült, a csapat beleszagolhatott az első elődöntő atmoszférájába, a hétméteresekkel záruló csata lelkileg jó kis ráhangolódás volt a mi meccsünkre. Picit izgultam, mert a keretünkből nem sok játékos vett még részt ilyen tornán, nem lehetett tudni, hogy ez a megemelkedett adrenalinszint mennyire fog pozitívan vagy épp negatívan hatni rájuk. Hála Istennek, ebből is jól jöttünk ki…

A szombati meccset ugyan nem feltartott kézzel játszottuk le, a realitás talaján maradva tudtuk, nem valószínű, hogy hatvan percen keresztül fel tudnánk venni a versenyt a Győrrel. Ezzel együtt olyan meccset produkáltunk, amiben nagyon sok pozitívum volt annak ellenére is, hogy kilenc góllal fölénk kerekedtek. Nagyon jó érzés volt az első félidei csapat jó teljesítménye, majd a második félidőben, amikor már kicsit tartalékoltunk másnapra, a fiatalok remek játéka tetszett. Mondtam is [Mihály] Attilának rögtön a meccs után, ebben a második félidei teljesítményben az volt nekem új, amit még nem láttam ettől a csapattól, hogy a hét-nyolc vagy akár kilencgólos hátránynál is hajtottunk rendületlenül.

A játékosaink arcán az eredménytől független, őszinte öröm látványa volt számomra a legjobb érzés! Vezetett ugyan az ellenfél, de mi kihoztuk magunkból azt, amit tudunk, és ez sokkal fontosabb volt, mint a gólkülönbség. Ez egy dánokra jellemző mentalitás: nem számít az ellenfél mennyire vezet, csinálnak egy-két brillírt, és jól érzik magukat a pályán. Mi nem extramegoldásokkal, de magában a mentalitásban ehhez hasonlót vittünk véghez.  Zsigmond Vivi nagyon jó formát mutatott, a felnőtt csapatban még sosem lőtt talán ilyen szép gólokat; vagy mondhatom, Kuhinkó Vivi játékát is öröm volt látni. Mi itt tartunk most, de erre büszkék lehetünk, hiszen egy BL-győzelemre készülő csapattal szemben vettük fel becsülettel a kesztyűt.

A bronzmérkőzésen két nagyon fáradt csapat találkozott, ami a második félidőben vált teljesen egyértelművé. Az első félórában még mondhatni jó színvonal és tempó volt, de a szünet után a fáradtságnak köszönhetően több hiba becsúszott, mint ami normál esetben megengedhető lett volna. A Vácnál is az előző nap sokat játszó húzóemberek hibáztak.

Hihetetlenül fontos és jó dolog győztes meccsel, sikerélménnyel zárni egy tornát, ezért mindig boldogabb a bronzérmes, mint az ezüstérmes. Kisajtoltuk a lehetőségeinkből a legtöbbet, meg tudtuk valósítani elképzeléseinket, elértük célunkat – ez hihetetlenül jó érzés! A játéknak minden elemét nézve, hibákat és erényeket számba véve, a mérleg nyelve egyértelműen pozitív irányba mozdul el, és ez egy olyan jellegű siker csapatunk életében, ami már nagyon régen váratott magára. Rég nem sikerült érmet szereznünk… Ez az élmény a csapat összetartó erejét, sikeréhségét tovább fogja növelni, és az újabb kihívásoknak emiatt pozitívabb érzésekkel tudunk nekivágni!“

fkc.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. június
HKSzeCsPSzoV
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP