Hazatérés eredményes kitérő után 2011.07.14.


Két évvel ezelőtt az akkor 23 éves Vaszari Virág hét Székesfehérváron eltöltött szezon után igazolt a Váci NKSE csapatához – így joggal mondhatjuk úgy, hogy a kitűnő balszélső hazatért az Alcoa FKC-hez. Májusi térdszalag-műtétje miatt azonban még mintegy félévet várnunk kell arra, hogy újra mérkőzésen láthassuk FKC-mezben Virágot…

„Nagy örömmel tértem vissza a Köfém Sportcsarnokba, ahol hét nagyon szép, sikereket és örömöket hozó évet töltöttem el korábban. Az emlékek közül természetesen az EHF-kupagyőzelemre gondolok vissza legszívesebben, és örülök, hogy újra itt játszhatok majd.“

Az előző két évet Vácott töltötted. Mennyire érzed eredményesnek ezt a korszakod?

„Nagyon eredményes volt, hiszen egy olyan edzővel dolgozhattam együtt, akit Magyarország egyik legjobbjának tartok. Nagyon sokat tanultam Németh Andrástól, és remélem, ezeket a jövőben is kamatoztatni tudom majd. Az első váci évem nagyon jó volt: bronzérmet nyertünk a bajnokságban. Sajnos a másodikban viszont sérülésekkel küszködtem, ez volt az oka annak, hogy nem úgy sikerült az év, ahogy terveztem.“

Jelenleg is épp egy súlyos sérülés után rehabilitálsz...

„Május 12-én műtöttek keresztszalag-szakadás miatt, azaz most „két hónapos” a lábam. Eddig nagyon jól halad a rehabilitáció, amit a műtétet végző Pavlik doktor úr is megerősített. Folyamatosan gyógytornázom, és erősítem a lábam; úgy gondolom, november környékén kezdhetem meg a munkát a csapattal együtt, és január-február körül kerülhet sor a játékomra.“

Az edzéseken most is jelen vagy. Milyennek tűnik régi-új csapatod?

„Az új játékosokat még most figyelgetem én is, de eddig nagyon pozitív benyomást keltettek. A többieket már régóta ismerem: egy elég fiatal kis csapatunk van, de én egyértelműen bízom benne, hogy eredményesek, jók leszünk a következő idényben.“

Tavaly az FKC ötödikként zárta a bajnokságot. Mit gondolsz, az erősítések ismeretében előrébb léphet a csapat?

„Igen, mindenképp meg kell céloznunk az első négybe jutást, hiszen a tavalyi ötödik hely után erősödött a csapat az új játékosokkal és Tilinger Tamara felgyógyulásával.“

A bajnokságban legutóbb mögöttünk végző csapatok közül többnél is hatalmas keretátalakítások történtek. Várakozások alapján a felsőházat érő negyedik helyre négy-öt csapat is közel hasonló eséllyel pályázik. Mi dönthet ebben a versenyben?

„Mindenképpen az, hogy mennyire és mikorra érnek össze a csapatok. Mi is viszonylag sok új emberrel kezdünk, akiknek be kell épülniük a játékrendszerbe. Elsősorban azon múlik majd a siker, hogy az edzők milyen gyorsan tudják összegyúrni a társaságot.“

fkc.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. június
HKSzeCsPSzoV
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP