„A mutatott játékkal is elégedett voltam“ 2011.12.07.


A Dunaújváros elleni felkészülési mérkőzésen aratott győzelem értékelésén kívül ezúttal más információkkal is szolgált Mihály Attila a szokásos meccs utáni interjújában. Az Alcoa FKC vezetőedzőjétől megtudtuk, hogy Horváth Bernadettre szerdán kisebb térdműtét vár, illetve hogy Sandra Niksevic milyen szerencsétlen körülmények között maradt le a brazíliai világbajnokságról.

„Ez már a harmadik olyan hét a „tavaszi“ idényre való felkészülésben, ami főként fizikai munkával és az állóképesség növelését szolgáló feladatok jegyében telik. A régi kerékvágásba visszaszoktatás is volt a meccs célja; folyamatosan jönnek elő az olyan dolgok, amit mostanában kevesebbet gyakoroltunk. Akárcsak múltkor a Szekszárd ellen, most is tapasztaltam a felszabadultságot a játékosokon. Érthető módon sokkal több vidámabb arcot láttam meccs közben, mint délelőtt az edzésen.

Játékban kell maradnunk, hiszen három hét múlva játszunk a Debrecennel. Délelőtt védekező edzés volt elég nagy terheléssel, és délután sokat láttam ebből viszont, aminek külön örültem. Jó volt látni, hogy jó tempóban tudtunk menni, bár az elején kissé nehézkesebbek voltunk, de szépen felgyorsultunk, és nagyon jó edzőmeccset játszottunk. Az eredmény most is másodlagos, nem a győzelem volt a célunk, és mindenkit pályára küldtem. A győzelem persze mindig jóleső érzés, de a mutatott játékkal is elégedett voltam.“

A legutóbbi edzőmeccsen néhányan hiányoztak a keretből. Mostanra javult e téren a helyzet?

„Ma is több hiányzónk volt. Horváth Bettinek holnap lesz egy tisztító műtétje, ami reményeink szerint rövid lefolyású rehabilitációt igényel, és Betti két-három hét múlva ismét játékra alkalmas lesz. Németh Nórika és Kuhinkó Vivien tanulmányaik miatt nem voltak, míg Zsigmond Vivien a junior válogatottal dolgozik most.

Viszont újra velünk van Sandra Niksevic, aki nagyon szerencsétlen körülmények között maradt le a világbajnokságról. Végigdolgozta a felkészülést a montenegrói válogatottal, már megvolt a meze, repülőjegye és a brazil vízuma, de az indulás előtti napokban megbetegedett, magas láza volt, és nem tudott a társaival tartani. Érthető módon nagyon csalódott emiatt.“ 

Hogyan tovább?

„Holnap lesz egy futóedzés, utána gyúrás, majd délutánra pihenőt kapnak a lányok. Csütörtökön egyet, pénteken kettőt edzünk, szombaton délelőtt is edzünk, majd délután az Érd ellen lépünk pályára. Ezen ugyanaz lesz a célunk, mint ma volt, hogy gyakoroljuk a mi játékunkat és próbáljunk gyorsítani a lerohanásainkon – továbbra is eredményfüggetlenül.“

fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. június
HKSzeCsPSzoV
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP