„Ebből erőt meríthetünk a visszavágóra“ 2012.02.06.


Az ellenfél volt az esélyesebb, rutinosabb, magasabb és fizikailag erősebb, de mindez nem számított az Alcoa FKC – RK Zajecar KEK-nyolcaddöntő első mérkőzésén, melyen négygólos fehérvári siker született. A szerb bajnok játékosainak erejét és keménységét elsőkézből tapasztalhatták meg beállóink, akik közül Rádl Tímeát kérdeztük 24 óra távlatából a vasárnapi csatáról.

„Eléggé izgultunk a mérkőzés előtt, hiszen mindig más hangulatú egy nemzetközi találkozón szerepelni. A meccs során mégis felszabadultak voltunk, és mindent megtettünk annak érdekében, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki a meccsből, és ez meglepetést is eredményezett végül.“

Nagyon hatékonyan védekeztetek. Ilyen jól sikerült feltérképezni az ellenfelet, vagy ennyire látványos javuláshoz vezethet pusztán a nagy lelkesedés is?

„Szerintem köszönhető a lelkesedésnek is, és annak, hogy végre csapatként dolgoztunk együtt. Segítettük, biztattuk egymást végig. Meg akartuk mutatni, hogy mi erre is képesek vagyunk.“

A Zajecarnak több nemzetközileg is ismert játékosa van, például Marta Mangue, aki nem brillírozott. Mennyire volt nehéz ilyen rutinos emberek ellen játszani?

„Nehéz volt, hiszen mind tömegben, mind magasságban nagy játékosokról van szó, de mi nem féltünk, nem tettük fel a kezünket, hanem bíztunk magunkban, hiszen ezért edzünk nap mint nap. Ennek meg is volt a látszata most.“

Egy nagyon rossz sorozat végére tettetek pontot ezzel a kissé váratlan győzelemmel. Milyen hatása lehet a folytatásra a tegnapi sikernek?

„Nagyon bízom benne, hogy ezzel végre átlendülünk, és kijövünk abból a nagyon mély gödörből, ahol voltunk, és bebizonyítjuk a magyar bajnokságban is, hogy mi nem a 9. helyre valók vagyunk.“

A bajnokságban való bizonyítás előtt még vár rátok a KEK-meccs visszavágója. Mit vársz a szerbiai fellépéstől?

„Roppant nehéz mérkőzést! Telt ház vár rank, és biztos nagyon ránk készülnek a vasárnapi eredmény után, nagyon kemény harcot várok. Csak azt tudom megismételni, nem úgy fogunk odamenni, hogy bármit is előre feladnánk! Tegnap is bebizonyosodott mennyire fontos, ha a kapus és a védőfal jó összhangban dolgozik, Sziki [Szikora Melinda] nagyon-nagyon jól játszott. Támadásban is koncentráltak voltunk, nem kapkodtunk, hanem végig türelmesen játszottuk a játékainkat. Ezek olyan dolgok, amiből erőt meríthetünk a visszavágóra is.“

fkc.hu
Fotó: Horváth Gyula


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. május
HKSzeCsPSzoV
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP