„Úgy érzem, jól helytálltam“ 2012.10.05.


Szemenyei Anna 2011 nyarán került Dunaújvárosból a Fehérvár KC serdülő csapatába, majd ebben a szezonban az ifjúságiaknál alapemberré vált, és bemutatkozott a juniorok között is. A 16 éves átlövőnek ezen a héten nagy élményben volt része: az ifjúsági válogatott edzőtáborában szerepelt. Ennek apropóján kértük meg Annát, hogy meséljen magáról és a tatai napokról.

„2003-ben kezdtem el kézilabdázni, mert szimpatikus volt a sportág. Egy éve kerültem Fehérvárra, miután megkeresett Németh Gábor, aki az előző idényben edzőm is lett.“

Említetted, hogy kislányként szimpatikus volt Számodra a kézilabda. Volt valami maradandó élményed, amit még szurkolóként átéltél?

„Anyukám apukája, azaz nagypapám vitt ki először meccsre, mert ő nagyon szerette a kézilabdát. Akkoriban nagyon jó volt a Dunaferr; emlékszem, hogy először egy Bajnokok Ligája meccsen voltam vele, ahol a korszak másik sztárcsapata, a Slagelse volt az ellenfél. Ez maradandó élmény volt számomra, láthattam élőben Radulovics Bojanát játszani, akit a példaképemnek tartok, és már akkor eldöntöttem, hogy én is kézilabdázó szeretnék lenni.“

Fehérvárra érkezésed óta nagy szintugrások jellemeznek, hiszen jelenleg már a junior csapatban is egyre több szerepet kapsz, pedig még jövőre is ifikorú leszel. Mennyire alakulnak úgy eddig a dolgok, ahogy ideérkezésedkor remélted?

„Nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy a juniorokkal fogok edzeni, de semmiképpen sem bízom el magam, tudom sokat kell dolgoznom. Nagy fejlődési lehetőség az, hogy nálam idősebbekkel edzek nap mint nap, és nagyon jó dolog, ha nem csak az ifiben, hanem a juniorban is kapok pár percnyi játéklehetőséget a meccseken.“

Szeptemberben más miatt is örülhettél: meghívót kaptál az ifiválogatott edzőtáborába. Hogyan értesültél a hírről?

„Mentem be az öltözőbe, amikor a lányok közölték velem a hírt, amit épp az egyik közösségi oldalon olvastak. Először ugráltam, sikítoztam, beleugrottam a legjobb barátnőm ölébe, majd sírtam örömömben. Felhívtam a szüleimet, ők is nagyon örültek. Nagyon nagy meglepetésként ért, nem számítottam rá!“

A hét elején volt az edzőtábor Tatán, hogyan telt ez a három nap a válogatottban?

„Legfőképp arról szólt ez az összetartás, hogy megismerkedjünk mind a csapattársakkal, mind az edzői stábbal. A lányok 80-90%-kát azért legalább látásból ismertem már, néhányat pedig személyesen is, így nem kerültem teljesen idegen közegbe. A három együtt töltött nap során nagyon sok technikai képzés volt, figurákat gyakoroltunk, védekezést az összeszokottság érdekében, és volt egy kis erőnléti edzés is.“

Edződ, Rezsnyák Csaba milyen útmutatással engedett el a nemzeti csapathoz?

„Azt mondta, legyen nagyobb az önbizalmam, ne féljek semmitől, ne izguljam túl a dolgokat.“

Hogy érzed, mennyire sikerült legjobb formádat megmutatnod Gyurka Jánosnak és stábjának a rövid összetartás során?

„Összességében jól sikerült, bár volt némi kilengés a formámban fizikai fáradtság miatt, mert az előző héten betegség miatt nem voltam edzésben. Teljes erőbedobással próbáltam túlesni az akadályokon, és úgy érzem, jól helytálltam.“

Rövid- és középtávon mik a céljaid?

„Ebben az idényben a szokásosnál több összetartás lesz az ifjúsági válogatottnál, azt is tudomásunkra hozták, hogy bővíteni fogják a keretet, sok embert terveznek letesztelni, könnyen lehet legközelebb nem mindenkit hívnak újra. Nagyon örülnék neki, ha klubomban olyan teljesítményt tudnék nyújtani, amivel többször is meghívót kapnék a válogatottba. Kicsit távolabbra nézve, azt nagy sikerként könyvelném el, ha az idény végén kijutnék a nyári Európa-bajnokságra a magyar csapat tagjaként Írországba. Klubszinten azért dolgozom, hogy előbb vagy utóbb odakerülhessek a felnőtt csapatba, de erre még egyelőre nem számítok mostanában, hiszen előbb természetesen a saját korosztályomban, az ifiben és a juniorban kell bizonyítanom.“

fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. június
HKSzeCsPSzoV
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP