„Koncentrálni kell végig!” 2013.01.28.


A Veszprém Barabás DTKC elleni sikeres mérkőzésről Horváth Bernadettet kérdeztük, aki még a győri utánpótlás-csapat színeiben szinte az összes mostani ellenfelével játszott együtt Róth Kálmán irányítása alatt. Az FKC-t 2010 nyara óta erősítő beállós szerint a győzelem ezúttal is a jó védekezésnek volt köszönhető.

„Nagyon örülök, hogy legyőztük a Veszprémet, mert nagyon készültünk erre a találkozóra! Egész meccsen nagyon együtt voltunk, a védekezésünk is kiválóan összeállt, bár voltak holtpontjaink a mérkőzés során, de sikerült túllépnünk rajtuk...”

Nagy adok-kapok volt a pályán kívülről nézve, belülről érezve is ilyen kemények voltak az összecsapások?

„Igen! Valóban nagyon kemény harcok voltak, de ennek szerencsére meg lett az eredménye, és a jó védekezésből gyors támadásokat tudtunk indítani, amiket gólokra váltottunk.”

Róth Kálmán tanítványaként most Róth Kálmán csapata ellen játszottál, ez jelentett könnyebbséget, hogy pl. ismerhetted a figurákat, szokásokat?

„Ez a Veszprém valóban győri nevelés egy két kivétellel, és mivel én is az vagyok, természetesen jól ismerem mind a játékosokat, mind az edzőt, Róth Kálmánt, és így nagyjából a taktikát is! Az, hogy könnyebbséget jelentett, nem mondanám egyértelműen, mert mindenkinek nehéz a volt csapattársai és edzője ellen játszani! Én személy szerint sokat tanultam és köszönhetek Róth Kálmánnak és ezeket a mai napig próbálom a pályán hasznosítani!”

Amikor egykori csapattársad ellen játszol, mivel lehet meglepetést okozni?

„Igen, nyilván mindenki készül a másikra. Nagyon sokat számít az, hogy ismerjük egymást, ezért nagyon ott kell lenni fejben. Koncentrálni kell végig!”

fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. június
HKSzeCsPSzoV
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP