„Nem érzem jogosnak a döntetlent“ 2015.10.05.


Bár a félidőben valószínűleg minden Fehérvár KC szurkoló kiegyezett volna az iksszel, a Dunaújváros ellen elért döntetlennel végül nem lehettek felhőtlenül elégedettek. Bakó Botond sem rejtette véka alá csalódottságát, amit elsősorban a szürreálisra sikeredett utolsó percnek a mérkőzés végkimenetélét erősen befolyásoló eseményei váltottak ki belőle.

„Mindenképp egy pont elvesztésének, sőt inkább elvevésének értékelem a Dunaújváros elleni döntetlent. A végjátékban, az utolsó 52 másodpercben olyan szituáció teremtődött, amivel egy csapat sem tud mit kezdeni, amiről a csapatom és játékosaim nem tehettek. Egy izgalmas és jó mérkőzésen, a második félidőben nagyon nagy energiákat mozgósítva, óriási lélekkel és küzdéssel, kiemelkedő kapusteljesítménnyel megfordítottuk a mérkőzést, és magabiztosan vezettünk 19-16-ra. Ebben a periódusban amit a lányok a pályán megvalósítottak, kiemelkedő volt.

52 másodperccel a vége előtt, 20-19-es állásnál az Újváros támadott, és kettős hátrányba kerültünk. Abszolút indokolatlanul, sima fault miatt kaptunk egy kiállítást – azóta sikerült visszanéznem, sima, egyszerű fault volt. Mindenki gondolhatja, ilyenkor milyen hőfokon égnek a kispadok, az egész kispad felugrott, és azzal az indokkal, hogy Mayer Szabina túl vehemensen ugrott fel, a zsűriasztaltól behúztak egy újabb kettőpercest. Ezzel kerültünk kettős hátrányba. Hozzáteszem, egy perccel korábban az újvárosi pad csak sárgalapot kapott ugyanilyen helyzetben. Azt gondolom, ez a végeredménynek olyan mértékű befolyásolása volt, ami érthetetlen számomra. Kevesebb mint egy perccel a vége előtt ennyire egyértelműen és átlátszóan próbálnak támogatni egy csapatot, ez ellen fel kell emelnem a szavam. Nem tudok különösebben haragudni játékosaimra a döntetlen miatt, noha lehet mondani, 19-16-nál voltak lehetőségeink, hogy eldöntsük a mérkőzést, de ilyen a kézilabda, a hiba benne van a játékban, még ha bosszantó is. Egy mérkőzés kimenetelét azonban nem szabad, hogy a zsűriasztal döntse el, ez ellen határozottan fel kell lépni. Nem érzem jogosnak a döntetlent, nem tudok örülni a megszerzett egy pontnak, mert kezünkben volt a győzelem; ha nincs ez a végjáték, meg is tudtuk volna nyerni a mérkőzést.

Holnaptól folytatjuk a munkát a négy, válogatottakhoz elutazó játékos nélkül. Jövő héttől pedig már ismét együtt folytatjuk a felkészülést a bajnokság további fordulóira.“

fkc.hu
Fotó: Horváth Gyula


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. június
HKSzeCsPSzoV
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP