„Nagyon felszabadultan éreztem magam“ 2016.08.03.


Pelczéder Orsolya pénteken, Norvégia B-válogatottja ellen mutatkozott be a Fehérvár KC csapatában, és mindhárom helyzetét értékesítve rögtön nagy tetszést aratott a játéka a szurkolók körében. A junior válogatottal vb-bronzot is szerzett balszélsőt az új környezetében szerzett első benyomásairól kérdeztük.

Már évek óta az élvonalban játszol, így a sportszeretők ismernek, de azért kérlek néhány mondatban mutatkozz be a fehérvári közönségnek!

„Általános iskola 3. osztályában ismerkedtem meg a kézilabdával, a nevelőedzőm, Gellér Ferenc biztatására. Egyre jobban megszerettem, élveztem a játékot, és végül benne maradtam. Győrben nevelkedtem, ahol az utánpótlásban évről-évre nyertük a bajnokságokat Róth Kálmán és Tóth Lászlóné vezetésével. Az első NBI-es meccsem az ETO színeiben volt, a felnőtt csapattal Magyar Kupa győztes lehettem, persze ez más érzés volt, mint mikor veszprémi játékosokként harmadikak lettünk a kupában. A junior válogatottal 2012-ben, Csehországban harmadik helyen végeztünk a világbajnokságon, a negyeddöntőben megválasztottak a meccs legjobb játékosának, ami külön öröm volt, mert nekem ez volt az első világversenyem.“

Milyen célokkal igazoltál Székesfehérvárra? Miért választottál pont bennünket?

„Nagyon szeretném, ha olyan csapat maradnánk, akivel mindenkinek számolnia kell és bármikor okozhat meglepetést. Örülök, hogy ismét nemzetközi kupát játszhatok, és azért dolgozunk, hogy minél tovább meneteljünk a nemzetközi porondon. Személyes célom pedig visszaszerezni a formám, és fontos tagjává szeretnék válni a csapatnak.“

Hogy tetszik a város?

„A város nagyon tetszik, főleg a belváros sétáló utcája hangulatos, amihez közel lakom, így hétvégente sokszor sétálunk, vacsorázunk a barátommal és a kiskutyánkkal ott.“

Hogy érzed, milyen közösségbe csöppentél?

„Az első naptól kezdve mindenki nagyon aranyos és segítőkész volt velem, aminek nagyon örültem, hisz mégis csak új közegbe kerültem. Az első hetet Szlovéniában töltöttük, ami jócskán hozzájárult ahhoz, hogy pillanatokon belül beilleszkedjek, megismerjenek a többiek, hisz a közös programok, élmények összehoztak mindenkit. Egy jó közösség, ami itt van Fehérváron, igazán fontos, mert ha együtt van a csapat, bármire képesek leszünk.“

Kazai Anitával mennyire tudjátok majd kiegészíteni egymást, mint két különböző stílusú szélső?

„Anita magas, én alacsony: mindegyiknek megvannak a maga előnyei. Már emiatt is remek kiegészítői lehetünk egymásnak. Csibével amúgy is nagyon könnyű együtt dolgozni, mindig biztatjuk, dicsérjük egymást, sokat segít nekem, és nem utolsó sorban ő egy igazán rutinos, technikás játékos, akitől, úgy érzem, sokat tanulhatok.“

A norvég B-válogatott ellen lejátszottátok első edzőmeccseteket; hogy érezted Magad a pályán?

„Nagyon felszabadultan éreztem magam a mérkőzésen, és talán ez volt a legfontosabb ezen a meccsen. Meg az út elején járunk, így rengeteg olyan dolog van, amit csiszolnunk kell. A norvégok iszonyatosan gyorsak, próbáltuk felvenni a versenyt, ez felállt fal ellen sikeresnek bizonyult, viszont lerohanásban jóval eredményesebbek voltak.“

Milyen élményeid vannak eddigi pályád során a norvég kézilabdáról?

„16 éves koromban tölthettem kinn egy hónapot Bergenben, ahol belepillanthattam az ottani kézilabdázás mindennapjaiba, amit a gyorsaság, segítőkészség, mosolygós emberek és pozitív mentalitás jellemzett; akár csak Heidi Lokét, akivel volt szerencsém együtt dolgozni Győrben.“

Mit vársz a holnap kezdődő tornától?

„Szeretném, ha ez a torna sikeres lenne, természetesen annak örülnék a legjobban, ha megnyernénk! Biztos vagyok abban, hogy hétről hétre fejlődünk, és a norvégok elleni hibákat megpróbáljuk kijavítani.“

fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. június
HKSzeCsPSzoV
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP