Ifik: Ötödik helyet ér a döntetlen 2010.05.08.
  Tavaly a klub fennállásának legjobb ifjúsági bajnoki helyezését érte el az Alcoa FKC, amit immár biztosan meg is ismételt ebben a szezonban. Ificsapatunk csütörtökön Vácra látogatott, ahol a végjátékban ötgólos hátrányát ledolgozva 29-29-es döntetlent játszott, így az utolsó forduló eredményétől függetlenül az idei bajnokság ötödik helyén végzett! »
 
Ifik: Továbbra is 100%-osan 2010.05.07.
  Hivatalosan az 5. fordulóbeli, valójában a rájátszás negyedik mérkőzését játszotta ma az Alcoa FKC ifjúsági csapata, és ahogy az eddigi három találkozón, úgy ezúttal az ASA-Consolis-HNKC ellen is megszerezte a két pontot Rezsnyák Csaba együttese, mely már holnap a Váci NKSE elleni idegenbeli meccsen bebiztosíthatja a bajnoki ötödik helyét. »
 
Adidas: Nyolcadikok a ’94-esek 2010.05.05.
  Az Alcoa FKC csapata az Adidas Országos Kézilabda Utánpótlás-bajnokság 1994-es korosztályban országos döntőn vett részt a hétvégén, és végül a nyolcadik helyet szerezte meg. Az 1999-es együttesünk néhány héttel korábban az országos elődöntőben szerepelt. Mindkét csapat játékosainak és edzőinek gratulálunk a bajnokságban elért szép eredményeikhez! »
 
A hét hírei 2010.05.04.
  Rövidhírek: Kétgólos vereség Siófokon. Cunder.hu eheti programja. Az Itxako első két új igazolása. A norvég bajnokság álomcsapata. V-Man fotók. A serdülők újabb két győzelme. Bajnok a Győri Audi ETO, döntőben a Lipcse. A magyar és spanyol bajnoki eredmények. »
 
Péntek éjfélig lehet sms-ben szavazni! 2010.04.29.
  Az Arany Ászok nyereményjátékának a félidejében Székesfehérvár az első négy helyezett között szerepel, így az Alcoa FKC esélyes arra, hogy szurkolói segítségével elnyerje az 1.000.000 forintos fődíjat a május 7-ig tartó akcióban. Az SMS-küldők között naponta 100 darab kézilabda talál gazdára! »
 
„A közönség nagyon sokat segített“ 2010.04.29.
  Bár számára a saját góljainak a száma sokadrangú, és kizárólag a csapat győzelme fontos, Bízik Boglárka eddigi legeredményesebb felnőtt NBI-es játákával jelentős szerepet vállalt az Alcoa FKC sikerében az FTC elleni bajnokin. Bogival közvetlenül a mérkőzés után készítettünk interjút… »
 
Edzői nyilatkozatok 2010.04.29.
  Az Alcoa FKC – FTC bajnokin a hazaiak az utolsó percekben fordították maguk javára a mérkőzést, így érthető, hogy Elek Gábor, a vendégek mestere bosszúságának és csalódottságának adott hangot. Fehérvári kollégája, Mihály Attila azt szeretné elérni, hogy csapata az ezúttal mutatott szint közelében állandósítsa a szellemiségét. »
 
Huszáros hajrával fordítottunk 2010.04.28.
  Az Alcoa FKC ebben a szezonban másodszor aratott egygólos győzelmet az FTC-vel szemben. Különösen a második félidő hozott fordulatokat: a játékrész közepén a vendégek három góllal elhúztak az addig vezető fehérváriaktól, és bár egyenlített az FKC, a hajrában újból a Fradi került előnybe; az utolsó két és fél percben azonban három gólt lőttek a hazaiak! »
 
A hét hírei 2010.04.27.
  Rövidhírek: Szerdán az FTC-t fogadjuk a Köfém Sportcsarnokban! Cunder.hu programja. Norvég bajnoki eredmények. A Valur az izlandi bajnok. »
 
Ifik: Siófokon háromból három! 2010.04.25.
  Ahogy őszi bajnokin és a decemberi siófoki tornán, úgy a rájátszás harmadik fordulójában is győzelemmel térhetett haza a Balaton partjáról az Alcoa FKC ifjúsági csapata. A fehérváriak az első perctől vezetve, az előnyüket a második félidőben kilencgólosra is hízlalva 38-32-re nyerték a Siófok KC elleni mérkőzést. »
 
<< előző1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 127 128 129 130 131 132 133 134 135 136 137 138 139 140 141 142 143 144 145 146 147 148 149 150 151 152 153 154 155 156 157 158 159 160 161 162 163 164 165 166 167 168 169 170 171 172 173 174 175 176 177 178 179 180 181 182 183 184 185 186 187 188 189 190 191 192 193 194 195 196 197 198 199 200 201 202 203 204 205 206 207 208 209 210 211 212 213 214 215 216 217 218 219 220 221 222 223 224 225 226 227 228 229 230 231 232 233 234 235 236 237 238 239 240 241 242 243 244 245 246 247 248 249 250 251 252 253 254 255 256 257 258 259 260 261 262 263 264 265 266 267 268 269 270 271 272 273 274 275 276 277 278 279 280 281 282 283 284 285 286 287 288 289 290 291 292 293 294 295 296 297 298 következő >>

© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. április
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP